Nobel-díjak 2002-ben

Vágólapra másolva!
A Nobel-díj 1901 óta a legrangosabb nemzetközi elismerés, melyet a fizika, a kémia, az orvostudomány, az irodalom területén, illetve a béke érdekében tett kiemelkedő teljesítményükkel vívnak ki a díjazottak.
Vágólapra másolva!

Forrás: KFKI2002-ben október 3-án került sor a Nobel-díj átadási ceremóniák nyitóünnepségére.

Orvosi Nobel-díj

A Svéd Királyi Akadémia 2002-ben október 7-én tette közzé Sydney Brenner, H. Robert Horvitz és John E. Sulton nevét, akik átvehették az orvosi Nobel-díjat. A két amerikai és egy angol kutató "a szervek fejlődésének genetikai szabályozása és a programozott sejthalál" területén tett felfedezéseivel érdemelte ki az elismerését.

Fizikai Nobel-díj

A fizikai Nobel-díjasok kilétéről október 8-án értesülhetett a világ: Raymond Davis és Kosiba Maszatosi a kozmikus neutrínók kutatásában elért eredményeiért, Riccardo Giacconi úttörő jellegű, a kozmikus röntgensugárzás felfedezéséhez vezető vizsgálataiért kapta meg a díjat.

Kémiai Nobel-díj

Az Akadémia október 9-én kémiai Nobel-díjjal ismerte el John B. Fenn amerikai és Koichi Tanaka japán kutatómunkáját "olyan ionizációs deszorpciós (leválasztásos) módszer kidolgozásáért, amely biológiai makromolekulák tömegspektrométeres vizsgálatát könnyíti meg". A német Kurt Wüthrich szintén díjat kapott "olyan magmágneses rezonancia-spektroszkópiai módszer kifejlesztéséért, amely lehetővé teszi az oldott biológiai makromolekulák háromdimenziós struktúrájának meghatározását".

Irodalmi Nobel-díj

A 2002-es irodalmi Nobel-díj október 10-én nekünk, magyaroknak különösen fontos jelentőséggel bírt: a Nobel-bizottság Kertész Imrének ítélte oda a díjat "egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben". Kertész Imre a 14. magyar díjazottként kapta meg az elismerést.

Nobel-békedíj

A Nobel-békedíjat a korábbi amerikai elnök, Jimmy Carter vehette át október 11-én "a nemzetközi konfliktusok békés megoldását célzó, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását szolgáló több évtizedes erőfeszítéseinek elismeréseként".

Közgazdasági Nobel-díj

Az idei év közgazdasági Nobel-díját Vernon L. Smith és Daniel Kahneman amerikai, illetve amerikai-izraeli közgazdászok kapták. A tudósok a megosztott díjat azért a munkásságért nyerték el, amellyel a közgazdaságtan lélektani és kísérleti kutatási eredményeinek a döntéshozatalban, és az alternatív piaci mechanizmusokban játszott szerepét tárták fel.

A Nobel-díj hivatalos honlapjahttp://www.nobel.se/Magyar Nobel-díjasokhttp://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/teazo/nobel/nobeldij.html

Az 1896-ban elhunyt svéd feltaláló, Alfred Nobel végakarataként a róla elnevezett díjat minden évben halálának évfordulóján, december 10-én adják át az arra érdemesülteknek. A fizikai, a kémiai, az orvosi és az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, míg a Nobel-békedíjat Osloban osztják ki ünnepélyes körülmények között.