Vágólapra másolva!
A veszélyeztetett fajokkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IUCN nyilvánosságra hozta a veszélyeztetett fajokat felsoroló Vörös Lista 2002-es kiadását. 
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szervezet, melynek 77 ország a tagja 1948 óta adja közre rendszeresen a veszélyeztetett fajok Vörös Listáját, a legutóbbit 2000-ben.

A Vörös Lista a legnagyobb veszélyben lévő fajokat fenyegetett fajoknak nevezi, és három kategóriába sorolja őket: kritikusan veszélyeztetett, veszélyeztetett és sérülékeny fajok. A 124 új névvel 11 167-ra emelkedett a fenyegetett fajok száma.

"Semmi jel nem mutat arra, hogy székünkben nyugodtan hátra dőlhessünk mondván, a helyzet változatlan" - véli Achim Steiner az IUCN főigazgatója. A szakember rámutat, a listát nem szabad a megmásíthatatlanba beletörődő fatalizmussal szemlélni, sokkal inkább szolgál arra, hogy a pénzforrásokat a természetvédelem megfelelő területeire irányuljanak.

A 2000-es Vörös Listára idén újabb hét kihalt, illetve eredeti élőhelyén kihalt faj neve került. Egyikük az a Graecoanatolica macedonica nevű édesvízi csiga, amely a Macedónia és Görögország határán fekvő Dojran-tóban volt honos. A tó vízszintjének drasztikus csökkenése következményeként a csiga iszapos parti élőhelye szinte teljesen eltűnt, s a kutatók már több alkalommal hiába keresték az állat nyomait.

Forrás: Animal DiversityAz Ibériai-félsziget nagymacskája, az ibériai hiúz (lynx pardinus) egyike a kihalás szélén álló fajoknak. Az IUCN a vadmacska természetes lakóhelyén élő egyedeinek számát kevesebb, mint 600-ra becsüli. Egy évtizeddel ezelőtt számuk még ennek duplája volt. A drámai csökkenés miatt az ibériai hiúz a veszélyeztetettből a kritikusan veszélyeztetett fajok kategóriájába került.

A hiúz fennmaradását elsősorban a mezőgazdasági és ipari létesítmények térhódítása veszélyezteti, mely egyre nagyobb területeken számolja fel az állat erdős, bozótos lakóhelyét. Amennyiben a drámai tendencia ebben az ütemben folytatódik, az ibériai hiúz lehet 2000 év után az első macskaféle, amely örökre eltűnik Földünkről.

Az IUCN idei jelentése azonban jó hírekkel is szolgált. Így például a régen kihaltnak hitt Lord Howe-szigeti botsáska néhány egyedből álló populációjára találtak az Ausztráliához közeli szigetek egyikén. A Lord Howe-szigeti botsáskát azt követően nyilvánították kihalttá, hogy a szigetre 1920-ban a betelepülő emberekkel patkányok is érkeztek.

A nemzetközi környezetvédelmi szervezet idei jelentésének egyik különös figyelmet érdemlő veszélyeztetett állata a Közép-Ázsia sztyeppéin honos antilopfaj, a szajga. A húsáért és szarváért vadászott patás állománya az elmúlt évtizedben drasztikusan csökkent: az 1993-as felmérés több mint 1 millió, a 2000-es már csak 200 ezer, míg a 2002-es jelentés már csak 50 ezer példányról számolt be.

"Azt kell mondanunk, hogy az idei Vörös Lista mindent összevetve megerősíti a két évvel ezelőtti listában kimutatott tendenciákat" - nyilatkozta az IUCN főigazgatója.