Diétaharc

Vágólapra másolva!
Manapság  a nyugati civilizáció országaiban nagyon szerencsésnek mondhatja magát az az ember, akinek még sohasem gyűlt meg a baja a kilóival. Az elénk állított szépségideál az az emberpéldány, akin egy felesleges deka zsír sincs, aki soványsága mellett még izmos is - vagyis olyan tökéletes, amilyen jóformán nem is létezik.
Vágólapra másolva!

Nehéz eldönteni, hogy ironikus vagy inkább szomorú, hogy miközben ez a jóformán elérhetetlen tökéletesség a példakép, az emberek jelentős részét az elhízás réme fenyegeti. Az orvostudomány egyelőre még nem tudja megmagyarázni, hogy egyesek miért hajlamosabbak az elhízásra, mint mások, az azonban biztos, hogy a világban - és elsősorban Észak-Amerikában - rohamosan terjed a kóros kövérség.

Az utóbbi húsz évben a túlsúlyos amerikaiak száma a háromszorosára nőtt: ma az amerikaiak több, mint fele küzd némi súlyfelesleggel, egynegyedük pedig egyértelműen túlsúlyos. Az Egyesült Államok nemsokára az emberiség legkövérebb országa lesz.

Könnyen belátható - és a kutatási eredmények is azt mutatják -, hogy az elhízás rohamos terjedésében nagy szerepet játszik az étkezési, illetve a testmozgási szokások változása. Az emberek több zsiradékot fogyasztanak, mint valaha, és az éttermi adagok is egyre nagyobbak. Az ételeket pedig egyre több zsiradékkal készítik.

Az ideál azonban a karcsú ember, és persze az elhízás számtalan veszéllyel jár, így aztán a túlsúlyos emberek nagy része megpróbál lefogyni - igencsak kevés sikerrel. A fogyókúrázóknak ugyanis alig 5%-a tudja hosszú távon is tartani a súlyát. A legnagyobb veszély a jojó-jelenség: a sikeres fogyás után előbb-utóbb visszajönnek a leadott kilók. Nagyon sokan egész életükben küzdenek ezzel a jelenséggel, s újabb és újabb diétákkal próbálkoznak.

A manapság forgalomban lévő mintegy kétezer fogyókúrás könyv jóvoltából rengeteg karcsúsító módszer verseng a fogyasztók szimpátiájáért - no meg a pénzéért. A Scarsdale, a Weightwatchers, a vércsoport- és a horoszkópdiéta mind-mind részei az évi negyvenmilliárd dolláros forgalmat bonyolító fogyókúra üzletágnak.

Minden idők legsikeresebb fogyókúrás könyvét Dr. Robert Atkins írta. A zsíros étkezés előnyeiről szóló könyve 1972-ben került a boltokba, és több, mint tízmillió példányban fogyott el, Atkinsből pedig diétaguru lett. Húsz évvel később, újabb könyvében ismét a zsírt dicsőítette, és a mű megint csak a bestseller-listák élére került.

Az Atkins-diétában a fő ellenségnek a szénhidrátban gazdag ételek számítanak, különösen a burgonya, a kenyér, a gabonafélék, a tészta és a rizs.

A fehérjék és a zsiradékok viszont állítólag a fogyni vágyók szövetségesei: Atkins szerint a hús, a tojás és a sajt egytől-egyig diétás étel.

Az Atkins-diéta híveinek nagy része ugyan elismeri, hogy a lehellete acetonos és néha székrekedéssel küzd, az orvostudomány azonban ezeknél jóval komolyabb veszélyre hívja fel a figyelmet: a zsírdús étrend hosszú távon szív és érrendszeri megbetegedéseket, veseproblémákat vagy akár rákot is okozhat.

A Kalifornia-állambeli Berkeley-ben létesített egészségcentrumban Dr. Dean Ornish azt tanítja, hogy az étrend és az életmód radikális megváltoztatásával a szívbetegségek gyógyíthatók.

A centrumban alkalmaznak stresszcsökkentő kezelést, csoportterápiát, testmozgást és persze fogyókúrás étrendet. Ez az étrend zsírszegény, és lehetőség szerint szinte vegetáriánus. Tilos az olajbogyó, az olívaolaj, a hal, a csonthéjasok, a hús és más állati eredetű termékek, valamint a diéta legszigorúbb formájában az alkohol fogyasztása is.

Az egykori szappanopera-sztár, Suzanne Summers módszere is igen népszerű. A lényege, hogy a különböző fajta ételeket csak meghatározott párosításban szabad fogyasztani.

A szakemberek szerint azonban a sikeres fogyás lényege valójában a diéta módszerén múlik. Egy ideig ugyanis mindegyik diéta hatékony, ha rendesen végigcsináljuk, mivel mindegyik alacsony kalóriabevitellel dolgozik. Márpedig minden olyan étrend, amely csökkenti a bevitt kalóriák számát, fogyást eredményez. A kérdés, hogy vajon a program által előírt étrendet be lehet-e tartani egy egész életen át.

A fogyókúrának egyben életmódnak is kell lennie, amelyben nagy szerepet kap a megfelelő étrend és a rendszeres testmozgás. A sikernek az a titka, hogy az ember nagyon - mindennél jobban - akarja, hogy a diéta sikeres és életre szóló legyen.

A gyártók persze nem ezt hangsúlyozzák. Inkább újabb és újabb úgymond fantasztikus és forradalmian új felfedezésekkel, misztikus csodaszerekkel és csodaeszközökkel ostromolják a fogyni vágyókat. A kiagyalók - természetesen mind pénzvisszafizetési garanciával - azt ígérik, hogy az ő módszerükkel feltétlen és hosszantartó eredmény érhető el.