A szétválasztott sziámi ikerpár állapota jó

Vágólapra másolva!
Az augusztus elején, 21 órás műtét során szétválasztott guatemalai sziámi ikrek egyike kijöhetett az intenzív osztályról. 
Vágólapra másolva!

Forrás: UCLAKorábbi beszámolóinkban már hírt adtunk arról, hogy a 2001. július 25-én született María Teresa és María Jesús-Quiej Álvarez összenőtt koponyacsontokkal és erekkel látta meg a napvilágot.

A sikeres szétválasztást követően María Teresa egy vérömleny miatt augusztus 6-án újra a műtőszobába került. A Los Angeles-i Mattel Gyermekkórházban az újabb, közel ötórás műtét sikerrel járt, a vérömlenyt sikerült eltávolítani.

A két kislányból María Jesús állapotát az orvosok jónak értékelték, és múlt pénteken kiengedték az intenzív osztályról. "A kislány intenzívről való kiengedését az indokolta, hogy már nem szorul rá, hogy az agyában keletkező felesleges folyadékot elvezessük. Az életfunkciói jók, és az állapota napról napra javul" - nyilatkozta dr. Jorge Lazareff, az ikreket kezelő orvoscsapat vezető idegsebésze.

Az idegsebész szerint María Teresa állapota is javulóban van, s úgy számol, október végén mindketten elhagyhatják a kórházat.

Minden kétszázezredik élve születés során jönnek a világra sziámi ikrek, s közülük is csak két százalék annak a száma, akik a fejükön nőttek össze.