Brian Kern doktori ösztöndíjas és témavezetője, Chris Martin egy speciális kamera és a 2,5 méteres távcső segítségével felfedezték, hogy a Cassiopeia csillagképben talált 4U0142+61 jelű pulzár látható tartományba eső fényének egyharmada pulzál, míg az objektum által kisugárzott röntgensugaraknak csak 3 százaléka. Ez arra enged következtetni, hogy az objektum valójában egy magnetár névvel jelölt objektum.
|
||
Magnetár (fantáziarajz) |
Az eddig tanulmányozott hagyományos pulzárokban a pulzáló fény energiájának a forrása maga a forgás. Az elmúlt évtizedben azonban új típusú pulzárokat is felfedeztek, amelyek igen lassan forognak (egy fordulat ideje 6-12 másodperc), és röntgenfrekvenciákon pulzálnak, a rádióhullámok tartományában nem sugároznak. A röntgensugárzás energiája sok százszorosa a forgás energiájának. Kisugárzott energiájuk forrása ismeretlen, ezért is nevezték el őket "anomális röntgenpulzároknak".
A röntgensugárzásnak két forrása lehetséges. Az egyik modell szerint a szupernóva robbanásakor kilövellt gáz visszahull a keletkező neutroncsillagra, amelynek mágneses tere nem erősebb a közönséges pulzárénál. Ahogy a gáz lassan lecsapódik a felszínre, felforrósodik és röntgensugárzást bocsát ki. Egy másik modell szerint, amelyet Robert Duncan (University of Texas) és Christopher Thompson (Canadian Institute for Theoretical Astrophysics) dolgozott ki, az anomális röntgenpulzárok valójában magnetárok, vagy ultraerős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagok. A mágneses tér olyan erős, hogy energiával láthatja el a neutroncsillagot, miközben az optikai tartományba eső fényt és röntgensugarakat bocsát ki.
Napunkban is a mágneses tér energiája hozza létre a napkitöréseket, azonban a termelt fúziós energiának csupán töredékével. A magnetár az egyetlen olyan objektum az Univerzumban, amelynek energiája teljes egészében a mágneses tértől ered.