Újra háború dúl Camelot váráért

Vágólapra másolva!
Brit politikusok azon vitáznak, melyikük választókerületében állt egykor Artúr király legendássá vált vára.
Vágólapra másolva!

A vita azután robbant ki, hogy szárnyra kapott a hír: az Oscar-díjas Steven Spielberg amerikai filmrendező tévésorozatot kíván készíteni Artúr király udvari életéről. Martyn Jones, a walesi Clywd South képviselője szerint Artúrról számos hamis és eltúlzott történet született. Véleménye szerint teljesen egyértelmű, hogy Artúr vára valahol Walesben volt.

Másképp vélekedik erről David Heath, a délnyugat-angliai Somerton and Frome képviselője. Heath szerint Spielberg nem is találhatna ideálisabb helyszínt filmjének elkészítéséhez, mint Somerset. A dél-angliai Salisbury küldötte, Robert Key szerint szánalmas, ahogy képviselőtársai megpróbálják megváltoztatni a történelmet. Key meg van győződve arról, hogy Camelot a Wessexben található Salisburyben állt.

Jelenleg nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Artúr valóban brit uralkodó, illetve valóságos személy volt, így elképzelhető, hogy Spielberg a kiadások csökkentése érdekében egyszerűen az Egyesült Államokban forgatja le majd a sorozatot.