Germán törzsek nyomai az M7-esen

Vágólapra másolva!
Őskori és népvándorlás kori települések nyomaira bukkantak régészek az M7-es autópálya folytatásaként tervezett nyomvonal első szakaszán, a megépítendő zamárdi csomópont területén.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO

Egy kép a térségben végzett korábbi ásatásokról: római kori kútba dobott lócsontváz (fotó: Tétényi Csaba)

Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének


Megelőző feltárások - Ordacsehi-Bugaszeghttp://www.archeo.mta.hu/kutatas/17/index.htmKiss Viktória és munkatársai korábbi, 2001-es ásatásai az M7-es autópálya tervezett nyomvonalán.

Kiss Viktória véleménye szerint tudományos szempontból a legizgalmasabb korszakot az a településrész képezi, amely a népvándorláskorra, ezen belül is a Krisztus utáni 6. század végére keltezhető. Az egyik házmaradványból előkerült úgynevezett bepecsételt díszű, kiöntőcsöves korsó alapján a langobárdokkal azonosíthatók a több házból és műhelyből álló falu egykori lakói.

Kik a langobárdok?

A germánok kirajzása még nem fejeződött be: a hosszú szakállukra büszke langobárdok Krisztus 500. esztendejének környékén benyomultak a Duna mellékére. A harcias langobárdok megjelenése felborította a gótok, frankok és gepidák korábbi egyensúlyát a térségben. A magas, erős férfiak mindenkinél jobban vannak felfegyverkezve, és fegyvereiket remekül forgatják. ( Forrás: SzemTanú )