Vágólapra másolva!
Közel 82 millió forint költséggel az ősz elején bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést Keszthelyen; a beruházást 31,5 millió forinttal támogatja a környezetvédelmi tárca - mondta Végh Szilárd a Keszthelyi Városüzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

Végh Szilárd elmondta: a budapesti Öko-Pannon Kht.-val kötött megállapodás szerint első lépésként 10, a város területét teljesen lefedő gyűjtőszigetet alakítanak ki papír-, műanyag- és üveghulladék konténerek felállításával. Ezt követően decemberben egy mindent befogadó és komposztálóval is ellátott hulladékudvart létesítenek.

A 23 ezer lakosú és nagy idegenforgalommal rendelkező balatoni városban már van előzménye ennek az átfogó kommunális-környezetvédelmi programnak. Számos ponton külön gyűjtötték a papírszemetet az intézmények, háztartások; július közepétől a szezonvégig pedig különböző színű zsákokba gyűjtik a városi strandon a fémdobozokat, újságpapírt és a műanyagféleségeket.

A hulladékudvar jóvoltából mód lesz a környezetveszélyes olajos anyagok, akkumulátorok és - egyelőre oktatási intézményi akciók keretében - a használt elemek begyűjétésére, majd a későbbi fejlesztések révén az újrahasznosításra.

A szelektív gyűjtés szervezésében, feltételeinek biztosításában részt vevő Öko-Pannon Kht. Győrben már három és fél év óta sikeresen működtet egy hasonló programot.

Gönci Beáta, a társaság illetékese elmondta: az eddigi tapasztalatok és számos önkormányzattal és hulladékhasznosítóval kötött megállapodások révén akár országos rendszer koordinálására is felkészültek.