Három ugrás szavaink közt a távolság

Vágólapra másolva!
Arizonai nyelvészek megállapították: az angol nyelv szavait három lépés választja el egymástól. A kutatók szerint a nyelvek általában így működnek.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO "Kicsi a világ" - kicsi a szavak világa is, és a szinonimaszótár szavait alig néhány logikai-szemantikai lépés választja el egymástól. Míg egyes antropológusok szerint az embereket mindössze hatlépésnyi távolság választja el egymástól, az angol nyelv szavai közt mindössze három lépés a távolság - állítja Adilson Motter, Arizona Egyetemének nyelvésze. [Például: ha ismerek valakit, aki ismer olyan embert, aki ismeri Umberto Ecót, akkor az olasz író-szemiotikustól mindössze három lépés választ el.) A kutató szerint más nyelvek is hasonlóan írhatók le, még akkor is, ha szintaktikai szerkezetük jelentősen eltér az angolétól.

A kutatók 30 000 angol szó kapcsolatrendszerét térképezték fel egy online tezaurusz (kb. szinonimaszótár) segítségével. Az "actor" (színész) angol szót pl. mindössze két összekötő választja el a "universe" (világegyetem) szótól. A "character" (szereplő, jellem) szó egyaránt szinonimája az "actor" és a "nature" (természet) szavaknak, ez utóbbi pedig - természetesen - a világegyetemmel áll közelebbi rokonságban.

Motter és munkatársai nem kis meglepetéssel nyugtázták, hogy hasonló eljárással a szinonimaszótár szinte bármely két véletlenszerűen kiválasztott címszava közt sikerült kimutatni a háromlépésnyi távolságot.

Persze vannak olyan szópárok, amelyekről mégsem mondható el ugyanez. Ilyen például a vanádium és a kétbalkezes páros ("vanadium" és "ambidextrous", azaz kb. "kétjobbkezes").

Motter ér társai a címszavakra korlátozzák elméletüket, azaz azokra a szavakra, amelyek önálló hellyel bírnak a szótárban, és amelyek mögé a szinonimák felsorakoznak. Egy-egy címszót követően számos olyan szót találunk ugyanis, amely maga nem minősül címszónak: a "nagy" szó szinonimájaként feltüntetett "gigászi" például nem szerepel önálló címszóként - előfordulhat, hogy más helyen nem is szerepel a szótárban. A címszavak általában a leggyakoribb, legáltalánosabb jelentésű szavak.

A kutatók " kis világ hálózat " névre keresztelték a jelenséget. Ennek a hálózattípusnak nem az az egyetlen megkülönböztető tulajdonsága, hogy az egyes csomópontokat kevés lépés választja el, de az is, hogy nagyon nagy a sokszoros elágazások száma, más szóval nagyon sok elem között létezik közvetlen kapcsolat. Ha két csomópont kacsolódik egy harmadikhoz, nagy az esélye annak, hogy közöttük is van közvetlen kapcsolat. Így működnek a baráti kapcsolatok hálózatai is: ha Pistának és nekem van egy közös barátunk, valószínű, hogy mi is ismerjük egymást egy kicsit.

Forrás: ORIGO A kutatók szerint a nyelv hasonló hálószerkezetének oka a megismerés és az emlékezet természetében keresendő. Nem meglepő, hogy a nyelv szemantikai elemei több szálon is kapcsolódnak egymáshoz, hiszen a legtöbb dologra mi magunk is társításokon keresztül emlékezünk: a hasonló dolgokat csoportosítjuk. Így könnyebb előhívni az elraktározott emlékeket.

Az a tény, hogy a "világegyetem" és a "színész" szavakat csak pár lépés választja el egymástól, megkönnyíti számunkra, hogy a nyelv segítségével megtaláljuk a kívánt szót, fogalmat vagy éppen emléket. Hamar elérünk a célhoz, függetlenül a kiindulóponttól. Egy ilyen, kereszthivatkozásokkal sűrűn összefűzött adatbázist sokkal könnyebb ugyanis átkutatni.

A kutatók érvelése szerint a nyelv szerkezetét éppen használatának egyszerűsége indokolja. A szavak azért tesznek szert több, egymástól eltérő jelentésre, mert hálózatuk így sokkal szorosabb lesz, és két véletlenszerűen kiválasztott szó közötti átlagos távolság alacsony marad. A jövő kutatásai számára további kihívást jelent bebizonyítani, hogy egy szó mentális keresése valóban a hálózat csomópontjai mentén történő ugrálást jelent-e.