Amerikai szabadalom emberi klónozásra

Vágólapra másolva!
Megtörtént az első lépés egy emberi klónozási eljárás szabadalmaztatására, miután az amerikai szabadalomfigyelő civil szervezet bejelentette sajtótájékoztatóján: a 2001 áprilisában regisztrált s most elfogadott 6211429-es szabadalmi kérelmet emlősök klónozással történő előállítására nyújtották be, ám a szövegből egyértelműen kitűnik: a szabadalmi védelem vonatkozik emberi klónozásra is.
Vágólapra másolva!

Alighogy elhangzott a hivatalos bejelentés, a jogászok azonnal megtámadták a szabadalmat, arra hivatkozva, hogy az amerikai alkotmány 13. cikkelye kizárja embernek ember feletti tulajdonjogát. Ez a nevezetes rabszolgatörvény és sejtállapotú ember tulajdonlására is vonatkozik. A Missouri Egyetem nevében nyilatkozó jogász a leghatározottabban leszögezte - hogy függetlenül a szabadalmi jogtól -, nem érdekelt az emberi klónozásban az egyetem.

Igaz, a Biotransplant cég, melynek munkájában részt vesz az egyetem, most jogot nyert a klónozás széles körű felhasználására, de aligha kíván élni vele: a sertésklónozás és az emberi szervbank alkotja tevékenységük lényegét, tevékenységi körük nem terjed ki emberek klónozására. A vitában előjöttek korábbi érvek, miszerint az állati klónozás maga is sok rizikót hordoz, a birkák klónozása esetén is rengeteg fejlődési rendellenesség adódik. A bejelentés viszont alkalmat adott Brownback kansasi szenátornak, hogy erélyesen követelje a klónozás feltételeinek jogi rendezését az ENSZ keretein belül.