Endeavour-űrrepülőgép: repedések a hajtóművön

Vágólapra másolva!
A NASA szerdai bejelentése szerint az űrrepülőgép-flotta legfiatalabb tagja, az Endeavour komoly hajtómű-problémákkal küzd: az átvizsgálás során repedéseket fedeztek fel azokon a fémcsöveken, amelyek a folyékony hidrogént továbbítják a főhajtóműbe. A NASA űrrepülőgép-programja egyelőre teljesen leáll.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO A NASA már június végén elhalasztotta a következő tervezett küldetést, mivel a Discovery és az Atlantis üzemanyag-vezetékeiben meghibásodásokat találtak. Később ugyanezt a Columbia esetében is felfedezték.

Forrás: ORIGO A legújabb fejlemény, hogy az Endeavour folyékony hidrogén továbbítására szolgáló csőrendszerében is két repedésre bukkantak. Az Endeavour június 19-én tért vissza a Földre, miután legénysége elvégezte a Nemzetközi Űrállomás aktuális szerelési munkálatait.

A szekértők most azt vizsgálják, mikor és hogyan keletkezhettek a repedések a 11 éves gép hajtóművében. A következő tervezett küldetés július 19-én vette volna kezdetét. A Columbia fedélzetén hét űrhajós, köztük az első izraeli asztronauta látogatott volna a világűrbe.

Korábban:

  • Késik a Columbia és az első izraeli űrhajós - 2002. június 25.
    Eddig 29 ország űrhajósai hagyták el bolygónk felszínét, köztük egy magyar is. A Columbia űrrepülőgép elhalasztott küldetésén új ország, Izrael küldötte juthat ki az űrbe.
  • Visszatért az Endeavour - 2002. június 19.
    Szerencsésen visszatért szerdán a Nemzetközi Űrállomásról az Endeavour űrrepülőgép, fedélzetén azzal a három asztronautával, aki az elmúlt fél évet az űrbázison töltötte.
  • Riadó a Nemzetközi Űrállomáson - 2002. június 11.
    Egy füstjelző detektor a legénységváltást is megzavarta.
  • Komoly hiba az űrállomáson - 2002. június 10.
    Meghibásodott a Nemzetközi Űrállomás egyik giroszkópja.
  • Elérte úti célját az Endeavour - 2002. június 7.
    Elérte végcélját és sikeresen rácsatlakozott pénteken a Nemzetközi Űrállomásra a szerdán útjára indult Endeavour űrrepülőgép. A misszió érdekessége, hogy a negyedik legénység három visszatérő asztronautája amerikai rekordot dönt: 194 űrben töltött nappal megdöntik az eddigi 188 napos csúcsteljesítményt.