Hadüzenet Marx mellett Tom és Jerrynek

Vágólapra másolva!
Orosz irodalmi körök élesen elítélték a Kreml-párti "Együtt haladók" (Iduscsije vmesztye) nevű ifjúsági szervezet akcióját, amelynek keretében január 21. és 27. között "hasznos" olvasmányokra cserélik az általuk "kártékonynak" tartott irodalmi műveket.
Vágólapra másolva!

A fiatalok - közlésük szerint - elsősorban azoknak a könyveknek üzennek hadat, amelyeket pornográfnak vagy dekadensnek találtak, illetve pusztán a szórakoztatást célozzák, ahelyett, hogy "elgondolkoztassanak és választ keressenek az élet nagy kérdéseire". "Indexükön" mai orosz avantgárd szerzők és bestsellerírók művei mellett egyébként Karl Marx is szerepel. Az akció önkéntesen zajlik Moszkvában: a bűnbánó olvasók elsősorban az orosz irodalom klasszikusai közül választhatnak "káros" könyveik helyett.

Az Együtt haladók akcióját nem csak az egyik kipellengérezett szerző, Viktor Jerofejev ítélte el, de kikelt ellene a "csereként" felajánlott Borisz Vasziljev, a "Csendesek a hajnalok" és a "Ne lőjetek a fehér hattyúkra" című művek szerzője. Jerofejev, a többek között "Az orosz lélek enciklopédiája" című művéről Magyarországon is ismert avantgárd szerző hétfőn úgy nyilatkozott, hogy még soha nem volt akkora olvasói sikere, mint amekkorát "ezek a gyerekek" keltettek: szinte az összes fellelhető könyvét szétkapkodták a moszkvai könyvesboltokban.

A világhírű orosz író mindazonáltal úgy vélte: idejében meg kell állítani az oroszlánkörmeiket mutogató fiatalokat, "mielőtt teljes értékű fasisztákká válnának".

Az Együtt haladók, a magukat függetlennek tartó, de Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját támogató ifjúsági szervezet ősszel a nyugati tömegkultúrának üzent hadat. Akkori demonstrációjukon a túlzott szexualitást vagy erőszakot bemutató filmek mellett az ifjúság fejlődésére károsnak minősítették például Tom és Jerryt, a rajzfilmfigurákat is.