Elhunyt Terplán Zénó akadémikus

Vágólapra másolva!
Életének 81. évében szerdán elhunyt Terplán Zénó, a gépészmérnöki tanulmányok nemzetközileg is elismert kiváló művelője, mérnökgenerációk felejthetetlen egyetemi oktatója - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia sajtótitkársága csütörtökön közleményében.
Vágólapra másolva!

Az Akadémiai-díjas kutatótól, oktatótól január 25-én, pénteken 14.30 órakor vesznek végső búcsút Miskolcon, a Református Deszka Temetőben.

Az MTA ismertetése szerint Terplán Zénó 1943-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

1941-49. között a budapesti műegyetem Szállítóberendezések és Hidrogépek Tanszékén dolgozott Pattantyús professzor munkatársaként, részt vett a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem létrehozásában, fejlesztésében.

A miskolci egyetem Gépelemek Tanszékét Terplán Zénó alapította, amelyet több mint 40 éven keresztül vezetett. Az egyetemen rektorhelyettes volt, illetve a Gépészmérnöki Kar dékánja.

Tudományos munkájában kiemelkedő eredményeket ért el a fogaskerék bolygóművek kutatása területén. Az MTA 1990-ben választotta levelező, 1995-ben pedig rendes tagjai sorába.

Öt szakkönyve mellett mintegy 30 egyetemi jegyzetet, számos tudományos dolgozatot írt. Tudománytörténeti munkássága is kiemelkedő volt.

Terplán Zénó nyugdíjba vonulása után a Miskolci Egyetem emeritus professzora volt.

Tudományos kutatói és oktatói tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: megkapta a Pattantyús- és a Széchenyi-díjat, Miskolc városa díszpolgárává választotta.

Számos hazai és nemzetközi tudományos bizottságnak volt korábban vezetője, illetve tagja; díszdoktorrá avatta a miskolci, a magdeburgi és a leobeni egyetem.