Mars Odyssey: egy kritikus fázis vége

Vágólapra másolva!
A legújabb Mars-szonda sikerrel befejezte a levegőfékezést.
Vágólapra másolva!

A repülésirányítók nagy megkönnyebbülésére véget ért a 2001 Mars Odyssey űrszonda küldetésének legösszetettebb szakasza. A Mars körül tavaly októberben pályára állt űreszköznél ún. levegőfékezéssel (aerobraking) alakították ki azt a pályát, amely kis finomítással már alkalmas a tudományos munka megkezdésére.

A levegőfékezés költségkímélő, ám roppant figyelmet és pontosságot igénylő manőversorozat. Lényege, hogy a szonda minden egyes keringés során a Mars légkörének sűrűbb rétegeibe ereszkedik, s a légellenállás miatt csökken a sebessége. Ezzel jelentős mennyiségű üzemanyagot takarítanak meg, így a szerkezet űrbe juttatására kisebb teljesítményű hordozórakéta is elegendő volt (Delta-II).

A 2001 Mars Odyssey 2001. október 24-ei pályára állása óta 322 alkalommal merült a vörös bolygó légkörébe, amíg 2002. január 11-én az aerobraking befejeződött. A manőversorozattal kb. 200 kg hajtóanyagot takarítottak meg.

A pálya jelenlegi marsközelpontja 201 km, marstávolpontja 500 km. A következő hetekben kisebb pályakorrekciókkal egy 400 km-es, közel kör alakú pályát alakítanak ki, amelyről a tervek szerint február végén megkezdődhet a térképezés.

A Mars Odyssey és a küldetés fő céljai

Az Odyssey nagyon hasonlít a sikertelen Mars Climate Orbiterhez: doboz alakú, fő hajtóművével a felső és tudományos műszereivel az alsó részén. A hajtómű felőli oldalról nyúlik ki a hatalmas napelemtábla és a nagynyereségű telemetriai antenna. Fedélzetén három fő tudományos műszeregyüttes áll majd a kutatók rendelkezésére: a marsfelszín infravörös sugárzásának eloszlását nagy felbontással feltérképező THEMIS (Thermal Emission Imaging System - hőemisszió képalkotó rendszer), a gammasugár-spektrométer (GRS - Gamma Ray Spectrometer) és a Mars sugárzási környezetét vizsgáló berendezés (MARIE - Mars Radiation Environment Experiment).

Az űrprogram fő céljai közé tartozik a felszín ásványi összetételének vizsgálata, a víz jelenlétére utaló jelek keresése, későbbi leszállóhelyek kutatása a Mars felszínén, talajminta-vételi helyek kijelölése, illetve - a majdani emberes Mars-küldetések előkészítése jegyében - a sugárzási kockázatok felmérése.

Bár a szonda nem rendelkezik olyan eszközökkel, amely az élet közvetlen detektálásra alkalmasak, az általa gyűjtött adatok információkat szolgáltatnak arról, hogy a marsi környezeti tényezők megfelelőek voltak-e - illetve ma megfelelőek-e - az élet kialakulásához. Az általunk ismert élet legalapvetőbb feltétele a folyékony víz jelenléte. Először a Mars kutatásának történetében bizonyítékot szerezhetünk a felszínhez közeli vízkészletek létezéséről, illetve kimutathatjuk az egykori folyékony vízből kivált ásványokat a felszínen. Lehetőség nyílik olyan feltételezett hévforrások felfedezésére is, ahol elsőként kell majd közvetlenül keresnünk az életet a jövő küldetései során.

A Mars kutatása során először történik meg a felszín kémiai összetételének globális feltérképezése. A kémiai összetétel alapján a belőlük felépülő ásványokra, az ásványokból a belőlük felépülő kőzetekre, a kőzetek és a felszínformák kapcsolatából pedig a felszínt formáló végbement geológiai és éghajlati folyamatokra következtethetünk, ami újabb lépés a víz és az élet keresése felé. Ugyancsak először lesznek adataink azokról a sugárzási kockázatokról, amelyeknek a Mars felszínén lesznek kitéve a jövő űrhajósai.

A küldetés tudományos szakaszának legfontosabb része 2002 januárjától 2004 júliusáig tart. A szonda ezt követően részben kommunikációs szolgálatot lát el, főleg a 2003-ban induló felszíni kutatórobotok (Mars Exploration Rovers) adatait továbbítva.

S. T.

Ajánlat:

A 2001 Mars Odyssey hivatalos honlapja

Korábban az [origo]-ban:

Vízkészletek érzékelése a Marson
2001.12.13. A 2001 Mars Odyssey már a levegőfékezés alatt is végzett tudományos munkát. Az első adatok jelentős vízkészletekre utalnak az északi pólussapka közelében.

A 2001 Mars Odyssey űrszondával kapcsolatos további cikkek találhatók A marskutatás hírei c. cikkgyűjteményünkben.