Parkban élnek tovább a karácsonyfák

Vágólapra másolva!
Pécsi iskolák, óvodák, kórházak kertje, valamint a baranyai községek  parkjainak dísze lesz az a száznál több fenyő, amely élő karácsonyfaként szolgált az ünnepek alatt, s bérlőik épségben vissza adták őket - mondta Németh Krisztina, a Zöld Gondolat Lovagrend által meghirdetett és sikerre vitt akció főszervezője.
Vágólapra másolva!

Elmondta, hogy az előző karácsony idején kedvezően fogadott kezdeményezésük sikerén felbuzdulva megháromszorozták a cserépbe ültetett, gyökeres élő fák kínálatát, s Pécs után Mohácsot is bevonták az akcióba.

A darabonként 2300 forintért elkelt több száz élő fából a két városban összesen százkettőt hoztak vissza bérlőik, akik a befizetett összegből 1600 forintot kaptak vissza; a különbözet a fák telepítési helyére való szállításának költségeit fedezi.

A lovagrend több mint hatvan kis fenyőt már elajándékozott, ezeket tavasszal pécsi és mohácsi óvodák, iskolák, illetve kórházak udvaraiba, kertjeibe ültetik majd ki.

A későbbiekben húsz fácskát kap a pécsi honvédkórház, tíz pedig egy leégett és most újjáépülő fedett pécsi atlétikai futófolyosó külső dísze lesz - fűzte hozzá a főszervező.

A megmaradt mintegy hetven fenyőt falvaknak adományozza a lovagrend; Nádor Rudolfnénak, a Községi Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökének, Hosszúhetény polgármesterének közreműködésével osztják el a jelentkező falvak között.

A vissza nem hozott fákat bérlőik - az előző évi tapasztalatok szerint - kertjeikben ültetik el.

A Zöld Gondolat Lovagrend tagjai és támogatói úgy vélik, nem szükséges évente kétmillió élő fenyőt elpusztítani, mert a cserepes fenyők is megfelelő díszei az ünnepnek.

Azt tervezik, hogy Pécs után további megyeszékhelyekre is kiterjesztik a fenyőkímélő karácsonyi akciót, remélve, hogy a dél-dunántúli városban tapasztalthoz hasonló érdeklődésre