Országos kisállat kiállítás Pécsett<BR/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Kisállatbarátok és Tenyésztők Országos Szövetsége és a Pécsi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete a hét végén országos galamb és kisállat kiállítást tart Pécsett.
Vágólapra másolva!

Az ország minden pontjáról csaknem 200 kiállító jelezte részvételét, valamint érkeznek galambászok a jugoszláviai Horgosról is.

Suvák György, a Pécsi Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület elnöke elmondta: a mostani, az év eleji fajtaminősítéssel is egybe kötött kiállítás egyik különlegességének ígérkezik az a holland bögyös galambfajta, amelyet először láthat a nagyközönség.

"A kiállítók nagy száma is bizonyítja, hogy a tenyésztők nehéz anyagi helyzetük mellett is tovább hódolnak hobbijuknak" - hangsúlyozta. A szakmai konferencián többek között szó lesz a 2002-ben igénybe vehető támogatásokról, valamint a tenyésztésre javasolt nyúlfajtákról.

Az egyéni kisállattartók mellett bemutatkoznak a nagyobb üzemek, a Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztő Kara, a nemerőpusztai ANAS Szövetkezet és a bajai székhelyű Bácska Rt. legszebb nyulait, a Bábolna Rt. tenyész lúdjait, valamint a sásdi Agro Rt. májhibrid kacsáit tekinthetik meg a látogatókat.

Az idén első alkalommal a Gödöllői Egyetem is elhozza legszebb nyulait. A bemutatott állatokat szakmai zsűri értékeli, s választja ki fajtánként a győzteseket, az elért eredmények az országos minősítésbe is beszámítanak.

Állatbörzét is tartanak, itt cserélnek gazdát az eladásra hozott galambok és kisállatok. A pécsi iskolások az idén is ingyen tekinthetik meg a kiállítást.