Szülés a középkorban

Vágólapra másolva!
A középkori Európában az asszony barátokat és szomszédokat hívott, hogy segítsék őt szülés alatt és gondozzák a szülés utáni napokban.
Vágólapra másolva!

Ezeket az asszonyokat úgy emlegették, mint "az Úr Nővérei", - angolul God Sibs, vagy Sisters in God. A férfiak elhagyták a házat, a nők vették át az irányítást. A God Sib szó fokozatosan átalakult, ma a férfiak nyelvén: gossip (pletykafészek).

Ha ezek után megnézünk egy Jézus születését ábrázoló festményt, észrevehetjük, hogy Mária asszonyi segítség nélkül hozta világra gyermekét. Ez volt a nélkülözés lényege. Néhány Jézus születését ábrázoló festményen a hiányzó asszonytársakat angyalok csoportja pótolja. Úgy látszik, elképzelhetetlen volt, hogy egy nő szociálisan izolált legyen szülés közben.

A történelem során a szülés mindig a nők munkája volt, és minden asszonytól elvárták, hogy tudja, mit kell tennie. A bábák házról-házra jártak szülőszékükkel. Vittek magukkal egy fiola olajat, amivel az anya gátját masszírozták, és némi ételt és italt, hogy fenntartsák erejüket.

A bábák rendszerint maguk gyűjtötte gyógyfüveket vagy más gyógyszereket tartottak maguknál. Ezek egy része főleg varázsszerként hatott. Az egyik ilyen szer a szenteltvíz, amibe olyan papír vakarékát áztatták, amelyre ima, vagy bibliaidézet volt írva.

Ha ezt az anya megitta, a szülés meggyorsult. Voltak olyan szerek is, amelyek valóban tartalmaztak szülést segítő hatóanyagokat. Sok kultúrában a mai bábák is használnak oxitocin alapú készítményeket, ha szükséges.

Jamaikában a hagyományos bábák (a "nanák") egy olyan keveréket- "öt fűszer teát"- használnak, aminek biokémiai elemzése során kiderült, hogy erősíti a méhösszehúzódásokat. Malajziában a hagyományos bábák közt igen elterjedt szer a kiszárított macskaméhlepény.

Ha a szülés nagyon lassú ezt feloldják vízben és megitatják vele az anyát. A szer hivatásos szülésznők szerint is jó hatással van az elhúzódó szülésre. Dél-Amerikában és Malajziában a bába rendszerint tart magánál egy különleges formájú palackot, amibe az asszonynak akkor kell belefújnia, ha a placenta nem akar megszületni. A fújás közben s a hasizmok nyomást fejtenek ki a méhre, ami elősegíti a méhlepény könnyebb távozását.

A legtöbb módszert varázslásnak tekintették, ezek jó részét a katolikus egyház tiltotta, pedig az eszközök, gyógyszerek a bábák sok évszázados gyakorlata alapján formálódtak olyanná amilyenek.