Vágólapra másolva!
Az eddigi feltételezésekkel ellentétben a fehér cápa nagy utazó.
Vágólapra másolva!

Egy új technológiának köszönhetően első ízben sikerült kimutatni, hogy a nagy fehér cápa óriási távolságokat tesz meg az évszakok változásával.

Korábban ugyanis úgy vélték, hogy a part menti vizekben marad, és ott vadászik fókákra.

Az új elektromos jelzőberendezéssel ellátott kaliforniai cápáról például kiderült, hogy több ezer kilométert utazott, hogy Hawaiin töltse a telet.

Az ún. "felmerülős címkéket" belelövik a cápa bőrébe, amíg az állatok táplálkoznak, és részletes, percre pontos információt rögzítenek az állat helyzetéről, víz alatti mélységéről, illetve a víz hőmérsékletéről.

A "címkék" egy idő után leválnak az állat testéről, és a tenger felszínére emelkedve műholdas úton továbbítják adataikat a tudósoknak, akik így pontosan kiszámíthatják a cápa sebességét és mozgását.

Barbara Block, a The Tuna Research and Conservation Centre munkatársa elmondta: "eddig csak pár napig, és akkor is csak a fókakolóniák közelében sikerült a cápák mozgását megfigyelni.

Az új elektronikus jelölési technológia segítségével most már heteken, sőt hónapokon át követhetjük mozgásukat; és azt is, hogy milyen mély és milyen hőfokú vizet szeretnek."