Olaszok csempésztek védett hazai madarakat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tíz védett madár tetemét próbálta meg kicsempészni Magyarországról az a két olasz vadász, akiknek kocsijába rejtve további 79 lelőtt szárnyast találtak a vámosok; természetkárosítás bűntette miatt indul ellenük eljárás - közölte a röszkei vámhivatal parancsnokhelyettese.

A két olasz állampolgár kedden délelőtt jelentkezett belépésre Röszkén. Mikrobuszuk átvizsgálásakor a vámosok 79 vadászható és 10 nemzetközileg védett madár tetemét találták meg. A gépkocsi ajtóinak kárpitjában elrejtett víziszárnyasok közül a 10 védett madár eszmei értéke darabonként 50 ezer forint, az Olaszországba csempészni kívánt madarak összértéke megközelíti a 800 ezer forintot.

- A két vadász ellen természetkárosítás bűntette miatt indul eljárás, az emiatt kiróható természetvédelmi bírság pedig minimum 250 ezer forint, akkor is, ha az állatokat nem Magyarországon lőtték le - közölte Kardos Mária, a Kiskunsági Nemzeti Park jogtanácsosa.