Feltámadt a bronzkor Pompeji mellett <BR/>

Vágólapra másolva!
Történelem előtti falut fedeztek fel Pompeji közelében, több mint 3500 évvel azután, hogy a Vezúv kitörése maga alá temette.
Vágólapra másolva!

A szakértők állásfoglalása szerint szenzációs leletről van szó - úgy tűnik ugyanis, hogy Nola ma a legjobb állapotban lévő bronzkori falu.

Stefano De Caro, a térség régészeti főfelügyelője "új Pompejinek" nevezte a települést, amely éppúgy pillanatképet nyújt a bronzkor mindennapi életéről, mint ahogy Pompeji a 75-ös esztendő hétköznapjaiba enged bepillantást.

A katasztrófa a jelek szerint virágkorában érte a Pompejitől és a Vezúvtól északra fekvő falut.

"Eddig is tudtuk, hogy a Vezúv több alkalommal is kitört. Pompeji pusztulása csak egy volt a katasztrófák sorában. Tudjuk például, hogy Kr. e. 1750 körül jelentős kitörésre került sor" - közölte a professzor.

A hő elemésztette a falu faszerkezeteit, de a házakat kitöltő sár megőrizte a bronzkori ember eszközeinek lenyomatát.

"Mintha csak két-három méter magas negatív domborműveket (gipsz-szobrokat) látnánk" - fogalmazott De Caro. "A látvány felkavaró és tanulságos is egyben."

"Először találunk ennyi megmaradt részletet, és ez az első alkalom, hogy mindent együtt láthatunk - a halottakat, az 'élőket', a lakhelyeket, a mesterségeket, a szokásokat, az élelmiszereket."

A "talált tárgyak" közt akadt sonkacsont, vaddisznófoggal díszített fejfedő, és egy két méter magasra emelt ketrec, benne vemhes kecskék maradványaival, amiket valószínűleg az éhes kutyáktól igyekeztek így megkímélni.

"Egy kemencét is találtunk, amiben épp égett a tűz egy főzőedény alatt" - mondta a professzor. "Más szóval folyt az élet."

A régészek szerint a kitörés elöl menekült az a bronzkori pár, akiknek csontjait öt évvel ezelőtt tárták fel a falu közelében.

[origo]