A könnyű cigaretta ugyanolyan veszélyes, mint a hagyományos

Vágólapra másolva!
A dohánygyárak a "könnyű" cigarettával csak az egészségesebb életmód illúzióját nyújtják, mivel ezeknek a termékeknek a fogyasztása nem kevesebb veszélyt jelent az szervezetre, mint a hagyományosaké.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Nemzeti Rákintézet kedden közzétett jelentése szerint a lightnak aposztrofált dohánytermékek terjedésével nem csökkent a halálozási arány az elmúlt években. Miközben a cigarettagyártás módszere lényeges változáson ment keresztül, aminek célja a rákot okozó kátránymennyiség csökkentése, az egészségkárosító hatásban nem történt számottevő változás.

Az Amerikában árusított dohányáru 87 százaléka csökkentett kátránytartalmú, a tüdőrákos megbetegedések száma mégsem csökkent ilyen mértékben az elmúlt 50 év során. Évente majdnem félmillióan halnak meg dohányzás következtében az Egyesült Államokban.

A jelentés szerint a cigarettákat úgy tervezik, hogy a géppel végzett füsttesztek alacsonyabb nikotin- és kátránymennyiséget mutassanak, de elegendőt ahhoz, hogy a függőség fennmaradjon. A tesztek szerint az elmúlt fél évszázad alatt átlagosan 60 százalékkal csökkent a cigaretták kátránytartalma.