Kétezer éves bizonyíték a nők műveltségére

Vágólapra másolva!
A Kelet-Szíriában talált lelet alapján valószínűsíthető, hogy a korabeli nők igen műveltek voltak.
Vágólapra másolva!

Az árulkodó kőtömböt Palmira romjainál, Zenobia királynő palotája alatt négy méterrel találták, amelyen egy roppant elegáns, drága nyakékeket viselő nő látható, amint tollat és könyvet tart a kezében.

Zenobia királynő leginkább a rómaiak ellen viselt háborújáról ismert, ahol legyőzték és fogságba esett 272-ben. A régészek szerint a képet valószínűleg a királynő uralkodása alatt készítették.

Khaled Assad, a palmirai régészeti tanszék vezetője mondta, hogy "a második századi kőtömb az első olyan ábrázolás, amelyen egy író nő látható, ami arra utal, hogy a palmíriai nők ebben az időben igen műveltek lehettek."

Találtak már korábbi ábrázolásokat, amelyeken férfiak könyvet tartottak kezükben, de nem olyan testtartásban, ami egyértelmű bizonyíték lett volna arra, hogy tudtak írni.

[origo]