Szerencsét hoz a fehér elefánt

Vágólapra másolva!
Fehér hollóhoz hasonlóan ritka fehér elefántot fogtak be Burmában (más néven Mianmarban), és az állat az ország katonai kormányzatának szócsövei szerint javítja majd a GDP mutatót.
Vágólapra másolva!

A 8 éves elefántbikakölyköt az ázsiai ország északkeleti őserdejében ejtették rabul. A sajtó nagy örömmel számolt be a szenzációról: "Tanult emberek feljegyzései szerint a fehér elefánt békét, stabilitást és gazdasági felvirágzást hoz a nemzetnek, elhárítja a bajokat és igen bő terméssel kecsegtet" - idézte a Reuters az állami lapok kommentárjait.

A fehér elefántot az ország fővárosába vitték - közölte a burmai kormány szóvivője.

A helyi legenda szerint az olyan uralkodók, akiknek fehér elefántjuk van, sikeresek. Hajdanán királyok hadakoztak egy-egy fehér elefánt birtoklásáért.