Afganisztán, a depresszió országa

Vágólapra másolva!
A menekülttáborokban végzett felmérések szerint az ott lévők 97 százaléka a depresszió tüneteit mutatja.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ egészségügyi világszervezete folyamatosan felméréseket végez az afganisztáni lakosság, illetve a menekültek között.A menekülttáborokban végzett felmérések szerint az ott lévők 97 százaléka a depresszió tüneteit mutatja. A napokban született jelentés szerint a bombázások kárvallottjai elsősorban a nők, akiknek a háború nélkül is nehéz a helyzetük a családon és a társadalmon belül is.

Az ENSZ egészségügyi világszervezete a háború okozta láthatatlan sebesülésekre figyelmeztet most elkészült jelentésében. A 23 évig tartó katonai megszállásnak, a tömegmészárlásoknak, a mindennapos erőszaknak köszönhetően az ország lakossága teljes elkeseredettségben él.

A nemzetközi szervezet munkatársai szerint a jelenséget nem lehet számokkal kifejezni, megmérni, de tény hogy a lakosság jelentős része komoly mentális, vagy pszichés gondokkal küzd. Az afganisztáni egészségügyi ellátás pedig alkalamatlan a tömeges probléma kezelésére.

A jelentés azt is feltárja, hogy a háborúban leginkább a nők sérülnek lelkileg, akiknek bombázások nélkül is nehéz a helyzetük, mind a családon, mind a társadalmon belül. Ki vannak zárva az oktatás, a munka számos formájából, és szinte teljesen rájuk hárul a betegek ellátása az országban.

Felmérések szerint csak Kabulban 60 ezer özvegy tengeti az életét mindenféle jövedelem nélkül, a férj halála után ugyanis legtöbbször senki nem támogatja őket.

Afganisztánban 2001 elején mindössze 8 pszichiáter volt, és 20 pszichológus, az ország népessége 25 millió fő. A főváros kórházaiban ugyanebben az időszakban a dokumentumok tanúsága szerint összesen 50 ágyat tartottak fenn neurotikus betegeknek, ebből 30 férfiakat illetett meg, 20 nőket.

A nők azonban sokkal gyakrabban küszködnek mentális zavarokkal az ázsiai országban. Az ENSZ a menekülttáborokban végzett felmérései szerint azt állítja jelentésében, hogy munkatársaik az ott tartózkodók 81 százalékán pszichiátriai zavarokat, 97 százalékán pedig a depresszió valamilyen tünetét észlelték. A menekültek 87 százaléka szorongott.

[origo]