A múmia titka

Vágólapra másolva!
A 2600 éve halott Xerxes lánya helyett egy nemrégiben meggyilkolt nőt rejt a koporsó.
Vágólapra másolva!

A múlt év októberében Pakisztán egyik eldugott vidékén a rendőrség lefoglalt egy díszes múmiaszarkofágot, mely műkincskereskedők szerint 11 millió dollárt ért. A szarkofág tetején talált aranylemezen óperzsa írással az állt, hogy a koporsó Xerxes király 2600 éve elhalálozott leányának maradványait rejti.

Időközben azonban kiderült, a múmia pedigréje kissé hibás. Bár női mivolta kétségtelen, erősen valószínű, hogy egy aránylag nem régen megölt személy, akit nem sokkal halála után kiástak a sírjából.

Nemrégiben német kutatók analizálták a tetemet, melynek során a csalásra fény derült. Igazából a kutatók már korábban is kételkedtek a szenzációsnak kikiáltott lelet valódiságában, már az óperzsa szöveg is több hibát tartalmazott.

Először is a múmiát nem a korhű módszerekkel tartósították, borítása oly kemény volt, hogy elektromos fúróval tudták csak eltávolítani. A nő hátgerince törött volt, szája és gyomra tele volt porral.

A helyzetet bonyolította, hogy az iráni Kulturális Örökség Szervezete már tavaly igényt tartott a múmiára, azt vélvén, hogy illegálisan vitték át Pakisztánba. Szakértőik azonban a helyszíni szemle után hamisítványnak minősítették.

Közben a kutatások megerősítették, hogy a szóban forgó személy csontritkulásban szenvedett, 5-6 éve lehet halott és 40–50 évesen érhette a vég. Az is kiderült, hogy szervezetében nyomai vannak azoknak a radioaktív izotópoknak, melyek az 1958-as, 1960-as vagy az 1992-es kísérleti atomrobbantásokból származnak.