Az egyetlen női borbély Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Nagy volt a csodálkozás, amikor Fatma Ahmed 16 évvel ezelőtt megnyitotta férfi fodrászatát Fejszal kairói munkásnegyedben. Egy nő, aki egész nap egyedül van üzletében, s mást sem csinál, mint férfiak szakállát borotválja, vagy hajukat nyírja - ki látott még ilyet? "Azt hiszem, még ma is az egyetlen női borbély vagyok egész Egyiptomban" - mondja büszkén a ma 46 éves asszony.
Vágólapra másolva!

Miközben a tagbaszakadt Mohamed haját nyírja, egyre ezt hajtogatja: "Élnék csak Németországban, ott egészen természetesnek találnák a szakmámat". Ennek ellenére a két felnőtt gyermek édesanyja cseppet sem zavartatja magát hazájának tabuitól. Választott szakmájától nem tudta őt eltántorítani sem tulajdon fivére, aki szóba sem áll vele "komolytalan" foglalkozása miatt, sem pedig az utca végén emelkedő mecset előimádkozója.

Az imám egy szép napon megkérdezte a munkásnegyedben élő férfiaktól: "Miként engedhetitek meg, amit ez az asszony művel a borbélyüzletében?" Fatma kuncsaftjai azonban ezt felelték: "Ugyan mit művelne? Talán inkább táncosnőként kellene dolgoznia vagy sört töltenie poharakba?"

Nyilvánvalóan kitűnően érzik magukat a férfiak Fatma "Mágikus szalonjában". Egy fiatalember teát szolgál fel nekik, és a tulajdonosnő a sivatagi hőség ellenére mindig jókedvű és vidám. "Nem, asszonyoknak nem lennék hajlandó dolgozni. Azoknak a fodrásznál mindig olyan sok különleges kívánságuk van és soha nem elégedettek" - mondja, majd végighúzza kezét lazán leomló hajfürtjein és kényeskedve utánoz női vendégeket: "Ah, itt túl rövid, ott meg a szemöldök túl vastag...Az ilyesmi nem nekem való. Akkor már inkább férfiakat borotválok".

Fatma azonban - akit barátnői kedveskedve "Bata"-nak (kacsának) szólítanak, nem tagadja, hogy eleinte nehéz volt érvényesülnie az egyiptomi viszonyok közt szokatlan szakmában. "Akadtak fiatal emberek, akik a szó szoros értelmében féltek tőlem. egyszerűen nem szokták meg, hogy arcukat más nő is érintse, mint az édesanyjuk vagy a nővérük" - mesélte.

Hosszú esztendők fáradságos munkája után azonban Fatma ma már olykor rövid időre megpihenhet szalonjában. Rami nevű fia és egy segéd is dolgozik a keze alatt. Természetesen vannak törzsvendégei, akik ragaszkodnak hozzá, hogy ő vágja le a hajukat és ezt meg is teszi nekik.

Jóllehet Egyiptomban nem tiltja törvény, hogy asszonyok férfiakat borotváljanak meg, "Bata" meggyőződése, hogy annak idején az a tisztviselő, akinek az iparűzést be kellett jelentenie, képtelen volt megérteni, hogy az üzletben Fatma Ahmed személyesen szappanozza majd be borotválkozni óhajtó férfi vendégei arcát.

Bizonyára azt gondolta, amikor nyilvántartásba vette, hogy ő csak az üzlet tulajdonosa és a tulajdonképpeni munkát férfiakkal végezteti majd el. Az a gondolat azonban, hogy egy hivatalos személyt sikerült így "átvernie", a jelek szerint megelégedésére szolgál Egyiptom huncutul kacsintó egyetlen női borbélyának - fejezi be riportját a dpa.