Riadó a Nemzetközi Űrállomáson

Vágólapra másolva!
Megszólaltak a riasztók a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) hétfőn, mert hűtőfolyadék-szivárgást tapasztaltak az űrállomás és az ISS-re frissen felszerelt zsilipkamra között.
Vágólapra másolva!

A NASA szerint a vízszivárgást valószínűleg egy elzáródott vezeték okozta. Az űrállomáson tartózkodó nyolc űrhajósnak sikerült gyorsan elhárítania a hibát, életük egy percig sem volt veszélyben.

A riasztódudák közép-európai idő szerint reggel hat órakor szólaltak meg, miközben az Atlantis űrrepülőgép és az ISS legénysége csatlakozások tucatjait létesítette az űrállomás és a zsilipkamra között, az áramellátás, az adattovábbítás és a hűtőkeringés számára.

A Reuters jelentése szerint a NASA szakemberei azonnal hozzáláttak a szivárgás és a riadó okainak kivizsgálásához: feltételezésük szerint mindkettőt egy olyan légbuborék okozhatta, amely az űrállomás laboratóriumi egységének egyik, hűtőfolyadékot szállító vezetékében rekedhetett.

A 164 millió dollárt érő, két részből álló modul kamra, amelyet vasárnap reggel szereltek fel az űrhajósok az ISS-re, olyan légzsilip, amelyen át az űrállomás fedélzetén tartózkodó amerikai űrhajósok saját űrruhájukban is zavartalanul kiléphetnek az űrbe. Eddig ugyanis orosz űrruhára szorultak a kilépéshez, mert az amerikai modellek nem alkalmazhatók az orosz rendszerben.