Távműtétek robotokkal

Vágólapra másolva!
A Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem kutatói 17 sikeres távműtétet hajtottak végre Rómában tartózkodó betegeken robotok és számítógépek alkalmazásával - Baltimore-ból.
Vágólapra másolva!


Az eddigi eredményekről egy kaliforniai szakmai tanácskozáson számoltak be. - A műtét pont úgy végezhető el, mint a Fantasztikus utazás című filmben - mondta a Reutersnek dr. Dan Stoianovici, a Johns Hopkins Egyetem URobotics Programjának igazgatója (jobbra). Az 1966-ban készült filmre célzott, amelyben egy sebész-csoport beépült egy haldokló férfiba.

A Johns Hopkins kutatócsoportja 1998 szeptembere és 2000 júliusa között számítógépek, telekommunikációs eszközök, videokonferencia és fejlett sebészeti robotok együttes alkalmazásával irányított olyan urológiai műtéteket, amelyek a római Policlinoco Casilino Egyetemen zajlottak le.

A sebészeti robotok megkönnyítik a sebész dolgát azzal, hogy csökkentik a mozdulatok kiterjedését, háromdimenziós látást tesznek lehetővé (a monitorok helyett) és kiküszöbölik a kézremegést. A robotrendszerek a sebész vizuális- és vezérlő konzoljából, illetve a robotkarokkal ellátott, a páciens mellett elhelyezkedő kocsiból állnak.

A távműtétek közül 14 laparoszkópikus volt, ami azt jelenti, hogy vékony, fonálszerű, optikával ellátott eszközzel hatoltak be a testbe. A laparoszkópikus sebészeti beavatkozás esetében minimális a bevágás, a betegnek kisebb a fájdalma és a vérvesztesége, továbbá gyorsabb a gyógyulás. Az új technológia alkalmazása ugyanakkor igen alapos és különleges felkészülést követel meg a sebészektől, ezért a Johns Hopkins kutatócsoportja kifejlesztette azt a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy egy sebész a távolból oktasson és irányítson gyakorló sebészeket.

Az amerikai kutatók arról számolhattak be, hogy valamennyi műtét sikeres volt, nem fordultak elő műtét utáni rendellenességek. Hét műtét esetében leállították a "távsebészeti összeköttetést", és az operációkat a helyszínen, enélkül folytatták. Két laparoszkópikus műtétet nyitott sebészeti beavatkozássá változtattak át. Egy veseműtét során problémák adódtak a robotgép kézi vezérlésével kapcsolatban.

- Ez még csak kísérlet. Amint a robotok egyre jobbak lesznek, még jobb eredményeket érünk majd el - mondta Stoianovici doktor. - A technológia elvileg harctéren, sőt még a világűrben is alkalmazható. A robotok tökéletesítésével mindenfajta műtétet el tudunk majd végezni, a világ bármely pontján.

(MTI)