Koszos légkörünk drámai képe az űrből<br/>

Vágólapra másolva!
A Föld körül keringő Terra műhold az eddigi legteljesebb képet nyújtja a globális levegőszennyezésről közvetlen hatásairól.
Vágólapra másolva!

A képen jól megfigyelhetők az erdőtüzek és a fosszilis tüzelőanyagok elégetése során légkörbe jutott szennyezőanyag-felhők, amelyek a kontinensek fölül az óceánokra is kiterjednek. A Terra világosan megmutatja számunkra, hogy a közvetlen levegőszennyezés is jóval több egyes területek lokális problémájánál (a legfőbb hosszú távú következmény egész bolygóra kiterjedő hatásával, a fokozódó üvegházhatás tényével eddig is tisztában voltunk).



A Földet naponta 16-szor megkerülő Terra egyik fő feladata a légkörbe kerülő szén-monoxid (CO) kimutatása, amelynek révén azonosíthatók a szennyezési források, s követhető a légkörbe kerülő szennyező anyagok sorsa.

Az első adatsorozatból (2000. március-december) összeállított térképen jól látható

- az USA nyugati részén, a nyári erdőtüzek miatti szennyezés;
- a télen elégetett fosszilis tüzelőanyagok hatása, végig az egész északi féltekén;
- a déli félteke erdő- és szavannatüzeinek hatása Afrikában és Dél-Amerikában.

A képen a piros szín a legnagyobb, a kék szín a legkisebb CO-koncentrációnak felel meg, 5 km-es magasságban.

A szén-monoxid nyomában

A Terra egyik legfontosabb műszere a MOPITT
(Measurements of Pollution In The Troposphere), amely - mint azt a neve is elárulja - a légkör legalsó rétege, a troposzféra szennyezettségi állapotát, illetve a szárazföldekkel és tengervízzel történő kölcsönhatását vizsgálja. A kanadai berendezés adatait - amelyekkel az alsó-légköri szén-monoxid és metán hosszú távú változásait kísérhetjük figyelemmel - egy külön erre a célra megírt számítógépes modellel dolgozzák fel. A légkörkémiai modell segítségével először rajzolódhatnak ki előttünk a legnagyobb szén-monoxid források, pl. a nagy afrikai és dél-amerikai erdőtüzek pontos helyszínei.

Évente kb. 2-5 millió tonna szén-monoxid kerül a légkörbe. Ennek mintegy fele természetes forrásból, a növények kibocsátásából származik, a másik fele viszont az emberi tevékenység - főleg a fosszilis tüzelőanyagok és a biomassza elégetése - hatására alakul ki. A felszín közelében a szén-monoxid mérgező gáz, ha magas koncentrációban van jelen. Amint felfelé emelkedik a légkörben, szén-dioxiddá, a jól ismert üvegházhatású gázzá alakul át.

A szén-monoxid globális megfigyelése kitűnő alkalmat teremt a légkör transzportfolyamatainak nyomon követésére is, amely egyébként igen nehéz a szelek és egyéb időjárási elemek szeszélyei miatt. A szén-monoxid molekulák kb. 2 hónapos élettartama lehetőséget nyújt arra, hogy mozgásukat követve feltérképezzük a globális légköri mozgásokat.

A Terra 1999 decemberében állt pályára, s 2000 februárja óta gyűjti az adatokat. Főbb műszereivel és feladataival korábbi cikkünkben ismerkedhetnek meg.

S. T.

Ajánló:

További információk angol nyelven. A cikk végén lévő linkkel nagy felbontású képek és animációk is elérhetők.

Korábban:

2001. május 25. A Föld körül keringő Terra műhold felvételein a Floridában pusztító hatalmas erdőtüzek drámai képe tárul elénk.