Gigantikus napfoltcsoport robbanás előtti állapotban - már ma este is sarki fény lehet<br/>

Vágólapra másolva!
A jelenlegi napfoltciklus eddigi legnagyobb foltcsoportja látható a Nap felszínén. A várakozások szerint bármelyik pillanatban hatalmas napkitörések következhetnek be felette.
Vágólapra másolva!

A gigászi alakzatot körülbelül egy hónapja, a mainál még jóval kisebb állapotban figyelték meg először. A Nap forgása miatt ezután eltűnt, majd meglepően nagyra növekedve bukkant elő néhány nappal ezelőtt. Az utóbbi 48 órában szerkezete instabillá vált, s két kisebb napkitörés - a szakemberek szerint egy jóval nagyobb előjeleként - már bekövetkezett felette.

A jelenlegi napfoltciklusban ez az első igazán nagy foltcsoport. A 11,2 éves periódusú napfoltciklusok két napfoltminimum közötti időszakok. Jelenleg éppen a ciklus közepén tartunk, vagyis idén várható a napfoltmaximum.

A Noaa 9393 jelzésű napfoltcsoport szabad szemmel is látható, de SE SZABAD SZEMMEL, SE TÁVCSŐVEL NE NÉZZÜNK VÉDELEM NÉLKÜL A NAPBA! Kellő óvintézkedés nélkül akár meg is vakulhatunk. ( Ezen az oldalon - amely még az 1999-es napfogyatkozásrsa készült - a szem védelméről olvashat.)

Várható földi következmények

Ajánló:

Korábban: