Globális felmelegedés: apokaliptikus ENSZ-prognózis - további információk<br/>

Vágólapra másolva!
Áradásokat, éhínséget, járványokat és egyéb csapásokat jósol a globális felmelegedés jelenlegi ütemének fennmaradása esetére gazdag és szegény országoknak egyaránt az az ezer oldalas jelentés, amelyet az ENSZ megbízásából készített több száz tudós. Ma délelőtti anyagunk frissített változata.
Vágólapra másolva!

A kormányzati döntéshozók figyelmébe ajánlott, hétfőn közzétett figyelmeztetés már a második volt abban a négy részesre tervezett forgatókönyv-sorozatban, amelyet a világszervezet klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottsága (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) állít össze a 21. században várható környezeti változásokról. A múlt hónapban Sanghajban közzétett első kötet egyebek mellett azt állapította meg, hogy az atmoszféra az IPCC által korábban feltételezettnél is gyorsabban melegszik, s bizonyítékokat sorolt arra, hogy ennek oka az emberi tevékenység - egyebek mellett a fosszilis üzemanyagok elégetése, az ipari szennyezés, valamint az erdőirtás. Az UNEP igazgatója, Dr. Klaus Toepfer elmondta: "Bolygónkra óriási társadalmi és környezeti nyomás nehezedik. A tudósok most meggyőző pillanatfelvételt tártak elénk a század második felében bekövetkező állapotokról."

A mostani jelentés szerint a természeti katasztrófák okozta károk az 50-es évekbeli évi mintegy négymilliárd dollárról 1999-re évi negyven milliárd dollárra emelkedtek. A szakértők szerint 25 éven belül a jelenlegi 1,7 milliárd helyett 5,4 milliárd ember él majd olyan területeken, amelyeket akut vízhiány sújt, s a globális átlaghőmérséklet ebben az évszázadban 1,4-5,8 Celsius-fokkal emelkedhet.


- Az Északi-sarkvidéki tengeri jégtakaró kiterjedése az utóbbi 130 évben körülbelül 30%-kal csökkent, míg az Antarktisz környéki tengeri jégtakaró 2,8 foknyi távolsággal (kb. 300 km) vonult délre az 1950-es évek derekától a korai hetvenes évekig.
- Alaszka tűlevelű erdői északabbra terjeszkednek (egy Celsius-foknyi hőmérséklet-emelkedés hatása mintegy 100 kilométeres terjeszkedést jelentene).
- A közepes és magas északi szélességeken a tavakon és folyókon kialakuló téli jégpáncél ma mintegy két héttel kevesebb ideig marad meg, mint 1850-ben.
- Az Alpok egyes növényfajainak felső elterjedési határa évtizedenként egy-négy méterrel vándorol fölfelé. Európában 1959 és 1993 között a tenyészidőszak körülbelül 11 nappal lett hosszabb.
- Az északi féltekén a vándormadarak korábban érkeznek, és később repülnek el.

Regionális következmények

A várható következményeket vázoló, igen borúlátó újabb összeállítás a változásokhoz legkevésbé alkalmazkodóképes térségek közé sorolja Dél-Ázsiát. Itt a legnagyobb csapást az okozhatja, ha elolvadnak a Himalája gleccserei, amelyek a mintegy 500 millió ember vízellátását biztosító folyórendszereket táplálják. Ez először óriási áradásokat, majd súlyos vízhiányt okozhat a térségben.

Európában elsősorban a déli országokat fenyegeti mind kiterjedtebb szárazság, ami a mezőgazdasági termelés visszaesését okozhatja. Északabbra az alpesi gleccserek és az állandóan fagyott talajú térségek felének eltűnését jósolja a jelentés a következő száz évre. A szakértők szerint a várható hőhullámok és a mind bizonytalanabb hegyvidéki hóviszonyok a nyári és a téli turizmust egyaránt károsíthatják.

Észak-Amerikában elsősorban a kanadai és az egyesült államokbeli síkvidéki élelmiszertermelésben okozhat visszaesést a klímaváltozás. A tengerszint növekedése parti erózióhoz és áradásokhoz vezet, s nagyobb térségekre terjedhetnek ki olyan betegségek Amerikában, mint a malária és a dengue-láz.

Afrikában a csapadék mennyiségének csökkenése - elsősorban a földrész déli, északi és nyugati térségeiben - új sivatagi területeket hozhat létre, miközben Nigériát, Szenegált, Gambiát és a keleti-déli partvidéket az emelkedő tengerszint okozta erózió fenyegeti.

A tenger emelkedése a legsúlyosabban a kis csendes-óceáni és karibi szigetállamokat fenyegeti, amelyek akár víz alá is kerülhetnek. A tudósok átlagosan és globálisan a következő száz évre a tengerszint évi 5 milliméteres - vagyis az időszak végére összesen fél méteres - emelkedését jósolják.

Sarkvidéki területek: a legdrámaibb változások

A legnagyobb mértékű klímaváltozás a sarki térségekben várható; az Északi-sarkvidék jegének kiterjedése és vastagsága máris csökken, az élővilág fajgazdagságával együtt. A folyamat még azután is hosszú ideig folytatódhat, ha sikerül stabilizálni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, s a jégtakaróra, a globális tengeráramlatokra és a tengerszintre gyakorolt hatás visszafordíthatatlanná válhat - áll a jelentésben.
A kutatók nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy ebben az évszázadban teljesen elolvad az Arktisz tengeri jégtakarója. Számos klimatológus szerint a légköri szén-dioxid szintje 2050-re az 1750-es, ipari forradalom előtti érték duplájára nő (már napjainkban is kb. 30%-os az emelkedés), ami az északi-sarkvidéki jégtakaró 60%-os visszahúzódásával járhat. Az elmúlt 130 év során már közel egyharmadnyi területtel zsugorodott az arktikus jég területe. Egyre intenzívebb a grönlandi jégtakaró peremének évszakos visszahúzódása is. A tengerekbe ömlő nagy mennyiségű édesvíz megváltoztatná a sókoncentrációt, aminek viszont az egész tengeráramlás-rendszerre hatása lenne.

Nagy aggodalmakra adhat okot a tundra talajának felengedése is. Itt az úgynevezett örökfagy (permafrost) területek jellemzők, ahol a talaj állandóan fagyott állapotban van, s csak a felső néhányszor tíz centiméteres rész olvad meg nyaranta. Ha az olvadás intenzívebbé válik, az utak, vasutak és szibériai települések épületeinek sokaságát fenyegetheti összeomlással. A talajból ráadásul rengeteg szén-dioxid és metán szabadulna fel, ami tovább fokozná az üvegházhatás mértékét.

A sorozat következő jelentését a jövő hónapban Accrában teszik közzé; ebben a klímaváltozás folyamatának lassítási módjairól és a már visszafordíthatatlan változásoktól sújtott térségek megsegítéséről lesz szó.

Az IPCC megalakulását 1988-ban kezdeményezte a Meteorológiai Világszervezet és az ENSZ környezeti programja, az UNEP. Több mint egy évtizede közel háromezer tudós dolgozik a szervezet keretein belül. Az IPCC megállapításainak zömét a világ tudósközössége szakmailag megbízhatónak tartja és elfogadja, arra figyelmeztetve, hogy véget kell vetni a vitának arról, létezik-e a globális felmelegedés, s minél előbb a tennivalókra kell koncentrálni. A globális felmelegedéssel kapcsolatos eddigi legrészletesebb jelentéssorozat utolsó, negyedik része szeptemberben lát napvilágot.

Az MTI anyagának bővitett változata (B.K. és S.T.)

(MTI)

Ajánló:

Az amerikai Környezetvédelmi Alap és a Természettörténeti Múzeum nagyszerű kiállítása a fokozódó üvegházhatás következményeiről.A Yahoo dossziéja, további cikkekkel és linkekkel.A klímaváltozás regionális hatásai - az IPCC második jelentése.Az IPCC jelentése szerint a következő nyolcvan évben egy méteres tengerszint-emelkedés várható bolygónkon.

Korábban:

2001. február 1. Az Internacionálé jóslatát Amerika is elhitte, globalizációnak nevezve és kapitalista rendszerben létrehozva a nemzetköziséget. A CIA közzétette 2015-ig szóló előrejelzését a világ alakulásáról. A tanulmány központi témája a globalizáció gyors erősödése és várható hatásai. Ami a környezeti kérdéseket illeti, a CIA elemzése szerint 2015-ig sok állat- és növényfaj kipusztul. Folytatódik az alternatív energiaforrások kutatása, tovább nő az ózonlyuk, és folytatódik a globális felmelegedés.2000. november 16. Az ENSZ égisze alatt zajló monstre tanácskozás legnagyobb tétje az volt, hogy sikerül-e megállapodásra jutni a Kiotóban 154 ország által elfogadott jegyzőkönyvben kitűzött célok gyakorlati megvalósításáról. A jegyzőkönyv konkrét csökkentési kvótákat ír elő a 38 legfejlettebb ország számára, amelyeknek a 2008 és 2012 közötti időszakig átlagosan 5,2 százalékkal kellene csökkenteniük az üvegházhatást előidéző hat gáz, mindenekelőtt a szén-dioxid kibocsátását az 1990. évi szinthez képest. A konferencia teljes kudarcba fulladt.Napjaink egyik legvitatottabb kérdése, hogy a gyarapodó üvegházhatású gázok milyen módon befolyásolják a globális éghajlatot bolygónkon. Az [origo] összeálításában a kérdéskör alapvető háttérinformációit olvashatják.