Megnyílt a hágai klímakonferencia miniszteri értekezlete<br/>

Vágólapra másolva!
Öt kontinens több mint száz miniszterének öt napja van arra, hogy részletes megállapodásra jusson az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről.
Vágólapra másolva!

Jan Pronk

A konferencia első, szakértők részvételével lezajlott hetének fejleményei nem sok jót ígérnek a fő cél, a kiotói jegyzőkönyv rendelkezéseinek végrehajtásáról kötendő megállapodás szempontjából, bár vannak biztató jelek is. A tanácskozás elnöke, a holland Jan Pronk szerint van "reális esély" az értekezlet sikeres befejezésére, de elismerte, hogy "ez az esély nem nagy". A holland környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy "ökológiailag hiteles, ugyanakkor a költségvetési szempontokat szem előtt tartó kormányok számára politikailag is elfogadható" megállapodásra törekszik.

A tanácskozás első hetében nem sikerült az áttörés a legfontosabb kérdésekben. Az Európai Unióban elnöklő Franciaország államfője hétfői beszédében javasolta, hogy sújtsák pénzbüntetéssel a kibocsátási határértékeket túllépő államokat, és hogy az ipari országok anyagilag is segítsék a fejlődő országok klímavédelmi intézkedéseit.

(MTI)

Ajánló:

Az [origo] dossziéja - friss hírek, háttéranyagok, tudósítások a konferenciáról, kvíz. A 6. Klíma Konferencia hivatalos honlapja.