Egy torzszülött csillag nagy meglepetése<br/>

Vágólapra másolva!
A NASA Chandra röntgenműholdja olyasmit figyelt meg, amire eddig még nem akadt példa: "napkitörést" egy barna törpecsillagon. A csillagászok szerint ez olyan, mintha egy egér üvöltözne.
Vágólapra másolva!

- A jelenség megdöbbentett bennünket - mondta dr. Robert Rutledge (Caltech, Pasadena, Kalifornia), a felfedezést végző kutatócsoport vezetője. - Nem számítottunk kitörésre egy ilyen kis tömegű objektum esetében.



Balról jobbra: a Jupiter, egy barna törpe és a Nap (rajz: CXC/K. Kowal)

A barna törpék mérete a Jupiterhez fogható, tömegük azonban legalább 13-szor nagyobb annál, így jóval sűrűbbek. Valójában "torzszülött" csillagok, amelyek túlságosan kis tömeggel (kevesebb, mint 0,08 naptömeg) születtek. Ennek következtében nem tudtak eléggé felforrósodni, így nem indulhattak meg bennük a magfúziós folyamatok. Kisugárzott energiájuk döntő része lassú gravitációs összehúzódásukból táplálkozik. Igen halvány objektumok: átlagos fényességük nem éri el a Nap fényességének 0,1 százalékát.

Ezért is ért mindenkit meglepetésként, amikor a Chandra egy fényes röntgenkitörést észlelt az egyik barna törpéről (LP 944-20-as jelzésű objektum). A 12 órás megfigyelés első kilenc és fél órájában a törpe teljesen nyugodtan viselkedett, majd egy igen erőteljes aktivitási fázis, végül pedig néhány órán át tartó elhalványodás következett. A megfigyelés során szerzett adatok nagyot lökést adhatnak az extrém kis tömegű csillagok robbanásos aktivitása és mágneses tere kutatásának.

A kitörésben felszabadult energia egy kisebb napkitörés energiájával vethető össze, s többmilliárdszor volt erősebb a Jupiter esetében tapasztalt röntgenkitöréseknél. A kutatók szerint az energia a barna törpe eltorzult mágneses teréből származott, maga a kitörés pedig a csillag felszíne alatt örvénylő, forró gáz részleges kilökődése lehetett, amely felfűtötte az égitest légkörét.



Balra: a megfigyelés első 9,5 órájában a Chandra nem észlelt röntgensugárzást. Ezután egy nagy röntgenkitörés következett (jobbra), amit néhány órás elhalványodási fázis követett.

Az LP 944-20 az egyik legtöbbet tanulmányozott barna törpe, mivel mindössze 16 fényévnyire fekszik tőlünk. Mintegy 500 millió éves objektum lehet, tömege kb. 60-szor nagyobb a Jupiterénél (0,06 naptömeg). Átmérője a Napénak egytizede (11 millió km), forgási ideje kevesebb mint 5 óra.

A röntgensugárzás hiánya a megfigyelés első felében önmagában is igen értékes információ, mivel arra utal, hogy a röntgensugárzást kibocsátó, forró felső légkör (korona) gyakorlatilag megszűnik létezni, amikor az objektum felszínének hőmérséklete 2500 Celsius-fok alá csökken. A kutatók szerint ez megerősíti azt az elképzelést, hogy a kis tömegű csillagok esetében csak kitörések alkalmával kerülhet forró gáz a légkörbe.

S. T.

Ajánló:

Angol nyelvű híranyag a NASA oldalain, további linkekkel. A röntgenműhold kutatási feladatai, eddigi nagyobb felfedezései. Barna törpék - rövid összefoglaló a Chandra honlapján.