Vízerőművek: megdöbbentő üvegházhatás!<br/>

Vágólapra másolva!
A köztudatban környezetkímélő megoldásként számon tartott vízerőművek több üvegházhatású gázt termelnek, mint az ugyanolyan teljesítményű hőerőművek. A bűnös a hatalmas víztározókban rothadó növényzet.
Vágólapra másolva!

Számos kutató gondolja, hogy a Föld légkörének átlaghőmérséklete folyamatosan növekszik, s ennek fő oka az emberi tevékenységben, főleg a fosszilis tüzelőanyagok gyors elégetésében keresendő. Éppen ezért állítják sokan, hogy az energiatermelés egyik "legzöldebb" módja – legalábbis ami a levegőszennyezést illeti – a vízerőművek alkalmazása (persze csak akkor, ha megfelelő természeti környezet áll rendelkezésre). A vízenergia nem füstöli tele a levegőt, nem hagy hátra radioaktív hulladékot, és megújuló energiaforrásnak számít.

A World Conservation Union és a Világbank által finanszírozott, tudósokból, mérnökökből és környezetvédőkből áll bizottság azonban meglepő adatokat közölt a vízerőművek globális felmelegedésben betöltött szerepéről. Kimutatták, hogy a hatalmas víztározókban rothadó növényi anyag sokkal több metánt és szén-dioxidot termel, mint a hasonló kapacitású szén- vagy olajtüzelésű hőerőművek. A gázok nagy része nem az elárasztott növényzet, hanem a folyamatosan bemosódó növények lebomlása során szabadul fel. A pangó vízben főleg metán keletkezik, amely 20-szor nagyobb hatásfokú üvegházhatású gáz, mint a sokat emlegetett szén-dioxid.

A szakemberek szerint a legrosszabb helyzet a trópusi területek sekély víztározóinál alakult ki. Példaként a 112 megawatt kapacitású Balbina-víztározót (Brazília) hozzák fel, amely a becslések szerint évente 3 millió tonna szén-dioxidot ereszt a légkörbe. Egy hasonló teljesítményű, széntüzelésű hőerőmű ennek "mindössze" tizedét produkálja. A bizottság állítja, hogy a probléma sokkal általánosabb, mint korábban gondolták, s folytatja a vizsgálatokat.

S. T.

Ajánló:

A vízierőművek állapotát vizsgáló szervezet honlapja. A New Scientist cikke.

Korábban:

Napjaink egyik legvitatottabb kérdése, hogy a gyarapodó üvegházhatású gázok milyen módon befolyásolják a globális éghajlatot bolygónkon.