Testmozgással a rák ellen, bármely életkorban

Vágólapra másolva!
Akár heti egy-két órás gyorsabb gyaloglás, úszás vagy biciklizés is segíthet csökkenteni a mellrák kialakulásának kockázatát az idősebb korú nőknél, s ez még akkor is igaz, ha a változó kor tüneteinek enyhítésére korábban hormonterápiás kezelésben részesültek - ismertette egy a Journal of the American Medical Association (JAMA) c. lapban megjelentetett tanulmány.
Vágólapra másolva!

Egy átfogó tanulmány azt vizsgálta, milyen kapcsolat áll fönn a hormontartalmú tabletták használata és a mellrák, illetve szívinfarktusok és agyérkatasztrófák (stroke) előfordulása között. Az eredmények azt mutatták, hogy a rendszeres testmozgás segít csökkenti a mellrák kialakulásának megnövekedett kockázatát még azok esetében is, akiknél huzamosabb ideig hormonpótlást alkalmaztak - ismertette dr. Anne McTiernan, a seattle-i Fred Hutchinson rákkutatási központ munkatársa, a kutatás egyik vezetője. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a hosszabb ideig alkalmazott ún. kombinált hormonpótlás akár a duplájára is növelheti az emlőrák kialakulásának kockázatát, s hogy az új adatok fényében az orvosoknak és a pácienseknek még körültekintőbben kell mérlegelni a várható előnyök és a kockázat viszonyát.

A tanulmány eredménye megerősíti: a rendszeres mozgás hozzásegít egészségünk megőrzéséhez, bármely életkorban kezdjük is el.

A vizsgálat során 74 171, 50-79 éves korú nő adatait vették alapul, akik 1993 és 1998 között vettek részt a Women's Health Initiative vizsgálatban. Az adatok azt mutatták, hogy azoknál a nőknél, akik bevallásuk szerint hetente átlagosan 1,25-2,50 órás testmozgást végeztek, inaktív társaiknál 18 százalékkal alacsonyabb volt a mellrák kialakulásának kockázata.

Milyen erőfeszítést jelent pontosan az ideális mértékű testmozgás? Szigorú meghatározást nem találhatunk, hiszen ez az egyén fizikai szükségleteitől, kondíciójától függ, ám a "visszafogott" mozgás haszna is egyre nyilvánvalóbb, és ez nem kizárólag az idősebb korosztályra vonatkozik. Az említett szaklapban megjelent másik tanulmány szerint ugyanis - ha fogyás és fittség a cél - a mérsékelt, tehát nem megerőltető testmozgás megfelelő étrenddel párosítva éppoly hatékonynak bizonyul a fiatalkorú nők számára, mint a megerőltető, embert próbáló testedzés.

Ami a mozgás ideális időtartamát illeti, korábban a szakemberek gyakorta napi egyórás testmozgást ajánlottak. A szaklap mindkét tanulmánya napi minimum félórás, nem megerőltető testedzést, így például úszást, gyorsgyaloglást javasol annak érdekében, hogy elejét vegyük a szívbetegségeknek és más krónikus megbetegedéseknek.