Kajmánok keltek ki a veszprémi állatkertben

Vágólapra másolva!
Pápaszemes kajmánokkal gazdagodott a veszprémi állatkert. A három hüllő a hét végén kelt ki a tojásokból - közölte az intézmény természetvédelmi referense.
Vágólapra másolva!

Többéves eredménytelen próbálkozás után most először sikerült kajmántojásokat kikeltetni - mondta Endrédi Lajos. A természetes élőhelyén Dél-Brazíliában, Argentína északi részén, Bolívia vizeiben élő alligátorféle veszélyeztetett faj, s állományát főleg az orvvadászat és illegális állatkereskedelem tizedeli.

A vízi ragadozókat július 8-tól, keddtől tekinthetik meg a látogatók a hüllőházban, s ugyanitt látható az a piton is, amelyik Keszthelyen "sétáltatás" közben tűnt el a közelmúltban, majd a napokban előkerült.

A Veszprémi Állatkert állománya a természetes szaporulat mellett egyéb utakon is gazdagodik: nemrégiben húsz prérikutya érkezett a vadasparkba az Egyesült Államokból. Az észak-amerikai prérin hatalmas kolóniákban élő rágcsálók veszprémbe érkezett egyedei láthatóan jól érzik magukat az állatkert füves kifutójában is. Rövidesen lajhár is érkezik a vadasparkba, a madárházba pedig trópusi fajokat várnak, közölte az állatkert referense.

A tervek szerint a nyár végére elkészül a szavanna-kifutó, ahová gnúk, zebrák, antilopok kerülnek majd. A veszprémi vadasparkban jelenleg 600 állatfaj mintegy 800 egyede látható.