A repülő kígyó titka

A dél-ázsiai esőerdőkben élő repülő kígyók (a Chrysopelea család tagjai) tekergőző mozdulatokkal siklanak az ágak között. De hogyan?

A levegő a madarak birodalma. Bár akadnak olyan más állatfajok, amelyek páros bőrlebenyeik segítségével viszonylag hosszabb ideig képesek a levegőben vitorlázni, a Dél-Ázsia trópusi esőerdőiben élő repülő kígyóknak még ilyen - sőt semmiféle felhajtóerőt biztosító - testfüggelékei sincsenek. Mégis, az állat nagy pontossággal "repül".

Japán kutatók szerint - akik megpróbálták modellezni mozgásukat - a hüllők repülése a lehulló papírszalag aerodinamikáját követi.

A kígyók a fáról lógva, függő helyzetből rugaszkodnak el, lenyűgöző fordulatokat hajtva végre a levegőben. A kiválasztott célpontot rendkívüli pontossággal érik el, miközben játszi könnyedséggel kerülik el az útjukba kerülő akadályokat.

Röppályájuk felénél a hüllők teste ellaposodik, és siklani kezdenek a levegőben. Míg egyes repülő emlősök (pl. repülő mókus) és más hüllők szárnyszerű hártyáik segítségévek vitorláznak a levegőben, addig a repülő kígyók hullámzó mozgással manővereznek - tudhatjuk meg Macumara Kodzsi és Tagucsi Josihiro, a tokiói Csuo Egyetem munkatársainak beszámolójából.

Hullámszerű mozgásuk során a kígyók a fej és farok közti távolság változtatásával szabályozzák testük tehetetlenségi nyomatékát, vagyis azt az erőt, amely testük elfordításához szükséges. Minél nagyobb a tehetetlenségi nyomaték, annál nagyobb energia szükséges ahhoz, hogy megváltozzon a hüllő mozgásállapota.

A kutatók a lehulló papírszalag modelljén vizsgálták a kígyó siklását. A tekergőző kígyótesthez hasonlóan a papírszalag tehetetlenségi nyomatéka is változik szabadesés közben. Számításaik szerint az inga lengéséhez hasonló szimmetrikus oszcillációval szemben csupán az aszimmetrikus kígyózó mozgás teszi lehetővé a siklórepülést.