A mókusok földtörténeti kalandozásai

A genetikai vizsgálatok szerint a mókusok evolúcióját alapvetően befolyásolták a geológiai és az éghajlati változások.

Csaknem az összes ma élő mókus csoport genetikai vizsgálata azt bizonyítja, hogy a geológiai és klimatikus változások jelentősen befolyásolták a mókusok őseinek evolúcióját és elterjedését az elmúlt 36 millió évben. Ezalatt eljutottak az egykori Észak-Amerikából a Föld csaknem minden részére.

Az élőhelyek módosításával, valamint a szárazföldek közötti hidak és akadályok létrehozásával a klímaváltozások és a tektonikai események alapvetően befolyásolták a szárazföldi szervezetek vándorlását és változatossá válását. Ezek a hatások az olyan csoportok fejlődéstörténetében lehetnek a leginkább nyilvánvalóak, amelyek hosszú történettel rendelkeznek, széleskörű elterjedést mutatnak és nagyon változatos megjelenésűek. A mókusok családja ilyen szempontból ideálisnak tekinthető.

A kutatók a ma élő 51 mókusnemzetségből 50-nél vizsgálták meg a DNS hasonlóságait és különbségeit, hogy megtalálják a köztük lévő rokonsági kapcsolatokat. A kutatásból csak egy nagyon ritka indiai repülő mókus maradt ki. A DNS-mintákat élő állatokból vagy pedig a múzeumokban őrzött példányokból vonták ki. Annak megállapításához, hogy a különböző evolúciós ágak mikor és hol éltek, figyelembe vették a fosszilis maradványokat és a "molekuláris órát" is, ami megmutatja, hogyan változtak a DNS-szekvenciák az idők során.

Eredményeiket a geológiai adatokkal összehasonlítva érdekes összefüggéseket fedeztek fel a globális változások és a mókusok evolúciója között. A modern taxonok elterjedése alapján senki nem gondolná, hogy a legelső mókusok Észak-Amerikában éltek. A legkorábbi mókusfosszíliát Észak-Amerika nyugati részén találták 36 millió éves kőzetekben. Az ezt követő 5 millió évben a mókusok nagyon gyorsan változatossá váltak, és öt különböző csoportjuk alakult ki. Időben ez egybeesik az utóbbi 55 millió év legnagyobb klímaromlásával: a hirtelen lehűlés és az éghajlat fluktuációja sok más állatcsoport kihalásához vezetett.

Európában körülbelül 30 millió évvel ezelőtt jelentek meg a mókusok, de a kutatók egyelőre bizonytalanok, hogy milyen útvonalon jutottak át a mókusok Amerikából Európába. A fosszíliák alapján a mókusfélék 18-20 millió évvel ezelőtt érkeztek Afrikába, nem sokkal azután, hogy Afrika összeütközött Eurázsiával. A DNS vizsgálatok azt mutatják, hogy a mai földön illetve fán élő mókusok evolúciós vonalai nem sokkal ezután váltak szét. Körülbelül 11 millió évvel ezelőtt a mókusnemzetségek robbanásszerű fejlődése következett be, amelyek ma DK-Ázsia szigeteit és kontinentális földtömegeit népesítik be. Ez a gyors szétterjedés rendkívül alacsony tengerszintek idejére esik, amit az óceán aljzat geológiai változása vagy az antarktiszi jégtakaró kialakulása okozott. A kutatók szerint a mókusok igazi burjánzása ekkor kezdődött el, amikor a tengerszint emelkedés miatt a szigetek ismét izolálódtak egymástól.

7 millió évvel ezelőtt egy erdővel borított szárazföldi összeköttetés létesült a mai Alaszka és Szibéria között. A maradványok azt sugallják, hogy mind a fán lakó, mind a repülő mókusok átvándoroltak a fákon egyik kontinensről a másikra. Az Ázsia és Észak-Amerika közötti migrációs útvonal még egyszer létrejött egy későbbi időszakban, amikor a hidegebb éghajlatú és fák nélküli földhídon a talajon lakó mókusok vándoroltak keresztül. Dél-Amerika 3 millió évvel ezelőtt még egy elszigetelt szigetkontinens volt, és a mókusoknak semmi nyomát nem találták. Ekkor azonban kialakult a panamai földszoros. A genetikai vizsgálatok szerint a mai dél-amerikai mókusok egy kivétellel valamennyien egy közös őstől származnak, amely a földszoros kialakulásakor érkezett a kontinensre.

Az egyetlen kivétel egy törpe mókus, ami más csoportból alakult ki még 35 millió évvel ezelőtt, amikor Dél-Amerika még elkülönült kontinens volt. Egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy vajon hol voltak ennek az ősei ilyen hosszú időn át.

Dulai Alfréd