Nyomozás Ehnaton és Tutanhamon ügyében

Vágólapra másolva!
Új elemeket hozhat az Ehnaton fáraónak és utódának, Tutanhamonnak életéről folyó kutatásokban az a gazdagon díszített sír, amelyet egy francia kutató fedezett fel a közelmúltban a Kairó közelében fekvő Szakkarában.
Vágólapra másolva!
Forrás: uni-hamburg.edu
A szakkarai Dzsoszer-piramis

Az Alain Zivie vezette "Bubastéion"-misszió találta meg Szakkarában "a kincstár írnokának sírját", amelyet pompázatos festmények és domborművek díszítenek. A keskeny, több teremből álló kriptát egy nagy állami hivatalnok emlékére állították, akinek nem ismerik az igazi nevét, csak "Rajajként" vagy "Hatjajként" emlegetik. A sírt több, kőbe faragott, színeit jól megőrző dombormű díszíti, de a régészek eddig még nem találták meg az írnok szarkofágját, és nem biztosak abban sem, hogy használták-e valaha a sírt.

Forrás: Univ. of Texas
Ehnaton fáraó

"Rajaj az Aton-templomok kincstárának írnoka volt Memphisben, majd Ahet-Atonban, az Ehnaton fáraó által épített fővárosban, Minja mellett" - mondta Zivie. A francia nemzeti tudományos központ (CNRS) munkatársát a sír felfedezése mellett jelenleg a legjobban egy bizonyos Maja körüli kérdések és családi feltételezések izgatják. Zivie ugyanis 1996-ban a "kincstár írnokának sírjától" harminc méterre megtalált egy nem kevésbé csodálatos domborművekkel dekorált temetkezési helyet, amely valószínűleg Tutanhamon fáraó dajkájának, Majának sírkamrája volt.

"Maja nagyon fontos személy volt, egy magas méltósághoz ment feleségül, valódi szerepét azonban titok fedi. Az ott talált domborműveken majdnem olyan fontos helyet foglal el, mint Tutanhamon és a királyság nagyjai, Ai, Hóremheb, Ramszesz és Szeti, akikből később mind fáraó lett. Tisztelegnek előtte" - meséli a francia egyiptológus. "A kincstár írnokának feleségét is Majának hívták, lehet hogy a kettő egy és ugyanaz a személy? És akkor az írnok fia és a gyermek, akit Maja egy időben szoptatott Tutanhamonnal, nem ugyanaz-e? Ezek a mozaikok adódnak hozzá a fáraók körének és egy zűrzavaros időszaknak kirakós játékához."

Forrás:Magdeburgi egyetem
Tutanhamon 8 és fél kilós színarany halotti maszkja

Ez annál is inkább izgalmas, mert 1996-ban a közelben felfedeztek egy harmadik sírt is, amelyről elképzelhető, hogy a három kripta festőjének temetkezési helye volt.

Tutanhamon, akit 1922-ben felfedezett mesés gazdagságú sírja tett világhírűvé korunkban, eddigi ismereteink szerint valószínűleg IV. Amenhotep fáraó fia volt. IV. Amenhotep, más néven Ehnaton a 18. dinasztia (Kr. e. 1350 körül) legellentmondásosabb uralkodója felvette az Ehnaton nevet, és az ókori Egyiptom történetében egyedülálló módon a többistenhit helyett bevezette az egyetlen napisten, Aton kultuszát. Hatalma azonban jószerével csak új fővárosára korlátozott, és halála után követői visszaállították a régi vallást. A 18 éves korában ugyancsak homályos körülmények között meghalt Tutanhamon neve is már a régi hitre való visszatérést jelzi.