Kincs, ami kincs

Vágólapra másolva!
A történelem legnagyobb kincsfogását emelhetik ki hamarosan a Földközi-tengerből.
Vágólapra másolva!

A brit kormány és az amerikai Odyssey Marine Exploration közötti példa értékű összefogás keretében kiemelésre kerülhet egy 17. századi angol csatahajó.

A nyolcvan ágyús Sussex korabeli feljegyzések szerint kereskedő hajókat kísérve Angliából Savoya hercegéhez, II. Viktor Amadeus-hoz tartott, s fedélzetén egy millió font sterling értékű arany és ezüst rakományt szállított. A herceg az angol uralkodó és a francia XIV. Lajos, a Napkirály között dúló kilencéves háborúban az angol uralkodó "ingatag" szövetségese volt, s a küldeménnyel III. Vilmos ezt az ingatag támogatást szándékozott volna megszilárdítani.

Őfelsége hatalmas értékű küldeménye azonban soha nem érkezett meg Itáliába. 1694. február 19-én a hajóhad viharba került, a Sussex 500 főnyi legénységével és a több tonnányi rakományával Gibraltárnál a tengerbe veszett.

Három évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy 1998-ban a 47 méter hosszú hadihajót, mely a nemzetközi törvények értelmében Nagy-Britannia tulajdona, újra megpillantsák - ezúttal az Odyssey munkatársai.

Egy különleges detektor segítségével a szakemberek a feltételezett helyszín közelében 418 objektumot találtak, köztük kétezer éves római kori és föníciai hajóroncsokat. "A bemért hajótestek közül azonban csak egynél figyeltünk meg ágyukat, ez mintegy 900 méternyi mélységben fekszik" - nyilatkozta az Odyssey szóvivője.

Ilyen mélységben még soha nem tártak fel gyarmatosítás-kori hajóroncsot.

Az Odyssey Marine Exploration honlapjahttp://www.shipwreck.net/

A brit kormány és az Odyssey közti megállapodás értelmében a társaság állja a feltárás kezdeti költségeit - ezek elérhetik az 5 millió angol fontot, - s a később értékesített érmékből befolyó összegen a felek megszabott mértékben osztoznak.

A megállapodás egyetlen gyenge pontja nem más, mint maga a kincs. "Alaposan tanulmányoztam II. Viktor Amadeus korát, de sehol nem akadtam nyomára annak, hogy ilyen összegű küldemény kézpénzben érkezett volna. Az Angliából vagy Hollandiából érkező pénzek kivétel nélkül bankok, s leggyakrabban a semleges genovai bankok, közreműködésével váltottak gazdát" - hívja föl a figyelmet Geoffrey Symcox (UCLA).

Symcox, aki a korabeli francia történelem kutatója mindazonáltal nem hiszi, hogy a pénz elvesztése miatt a Savoyai herceg a háborúban XIV. Lajos francia király oldalára állt volna, amint azt az Odyssey kutatói feltételezik.

"A 'hálapénz' nagysága ráadásul arra utal, hogy a III. Vilmos király és a herceg egyezségének még egy kitétele lehetett. Elképzelhető, hogy a megállapodás értelmében a pénz egy részét Savoya uralkodója egy esetleges dél-franciaországi hadjáratra fordította volna, mely során felszabadítja Nizza városát, és a hugenottákat fegyverbe szólítja uralkodójuk ellen. Ez a felkelés pedig egykönnyen véget vethetett volna a háborúnak."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!