A koalák megmentéséért

Vágólapra másolva!
Ausztria segíti Ausztráliát a természetvédelemben.
Vágólapra másolva!

Nem tért vissza üres kézzel hazájába a schönbrunni állatkertben tett látogatásáról
Deborah Tabart, az Ausztrál Koala Alapítvány (AKF) ügyvezető igazgatója: Bécs híres állatkertje 10 000 euróval segíti az ausztráliai koalák ügyét.

A kis erszényesek távolabbi jövője ugyanis igencsak bizonytalan: 150 éven belül ausztráliai életterük 80 százaléka elpusztul, és a fennmaradó húsz százaléknyi területen sem érezhetik majd magukat biztonságban

Az ötödik kontinens keleti partvidékén nagy a városok földéhsége és azoknak a farmereknek a befolyása, akiknek földjei ennek a területnek oroszlánrészét teszik ki - ők egyáltalán nem hívei a termésben kárt okozó koaláknak.

Az AKF kezdeményezte az úgynevezett Koala Habitat Atlas elkészítését, amely azonosítja és feltérképezi a koalák lakta területeket, s egyben megállapítja értéküket is. Deborah Tabart reméli, hogy sikerülni fog törvényt hozni a koalák védelmére, az ennek érdekében indított kampányra fordítják a schönbrunni állatkert ajándékát is.