Vágólapra másolva!
Június 3-án Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke és Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy 2002 szeptemberétől a Magyar Tudományos Akadémia és a Matáv elindítja közös programját, a Mindentudás Egyetemét.
Vágólapra másolva!

Videointerjúk a Mindentudás Egyeteméről:

Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke:

Kovács Kálmán, az informatikai és hírközlési miniszter:

Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója:

Pásztory Tamás, a Matáv vezérigazgató-helyettese:

A Mindentudás Egyeteme előadássorozat programját, illetve a megállapodás részleteit Vizi E. Szilveszter, az MTA frissen megválasztott elnöke és Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója ma délután közös sajtótájékoztatón ismertették, majd írták alá a Magyar Tudományos Akadémián.

A megállapodás értelemében ez év szeptemberétől heti rendszerességgel az angolszász és francia minták alapján enciklopédikus jellegű előadás-sorozat indul.

A Matáv áltat kezdeményezett és szponzorált egyéves program keretében neves magyar tudósok mutatják be tudományterületük legérdekesebb, mindenkit érintő kérdéseit, eredményeit. Az előadások tematikájának kidolgozását, az előadók felkérését és az elméleti háttérmunkát az MTA vállalta magára.

A mintegy félszáz előadás, amelyet az érdeklődök ingyen látogathatnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületében kerül megrendezésre. Az előadásokat várhatóan egy országos televízió is közvetíti.

Az előadások szakirodalmi hivatkozásokkal, kiegészítő anyagokkal, illusztrációkkal az Axelero Rt. által készített internetes honlapon is láthatók és olvashatók lesznek majd, ahol az érdeklődőknek lehetőségük lesz interaktív formában - chatek, fórumok stb. - folytatni a beszélgetést és a vitát.

A Mindentudás Egyeteme

A Mindentudás Egyeteme megvalósításának ötletét a Franciaországban 2000-ben indított hasonló nevű előadás-sorozat adta. Az Université De Tous Les Savoirs egy 366 előadásból álló interaktív előadás-sorozat volt.

A rendkívül sikeres vállalkozás hazai megvalósításának legfőbb célja, hogy korszerű, mindenki számára könnyen, közvetlenül hozzáférhető minőségi ismereteket nyújtson, és lehetővé tegye a természet- és társadalomtudományok legújabb eredményeinek és kérdéseinek megismerését és megértését, amelynek során lehetőség van a jelenleg csak a legszűkebb tudós társadalom által ismert ismeretek közbeszéd tárgyává való tételére.

Vizi E. Szilveszter és Straub Elek egyetértett abban, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tudását és a Matáv technikai forrásait kiaknázva az információátadásnak új, forradalmi módja válik valóra 2002 szeptemberétől Magyarországon.

Az Axelero Rt. a Matáv csoport tagja - szerk.