Sötétben is eligazít az aligátorszemcse

Vágólapra másolva!
A krokodilok állkapcsukkal nemcsak halálos sebet tudnak ejteni zsákmányukon, hanem annak segítségével akár teljes sötétségben is képesek fellelni az elejtendő állatot.
Vágólapra másolva!

Sheila Palmer és Charles Driscoll, a New York-i Syracuse Egyetem kutatói a Nature című tudományos folyóirat legújabb számában beszámolnak arról, hogy a krokodilok pofáján különleges érzékelő szerv található, amely a vízfelszín legjelentéktelenebb rezdülését is jelzi.

A kutatók által megvizsgált aligátorok (Alligator mississippiensis) egész pofáján elosztva találhatók ezek az érzékelők - apró, szabad szemmel jól látható sötét színű pigmenszemcsék. Ezeket eddig arra "használták" a kutatók, hogy megkülönböztessék a krokodilok különböző fajtáit, de funkciójukat nem ismerték.

A kerek pigmenszemcséken nem található érzékelő szőrzet, de alattuk jóval vékonyabb a krokodil bőre és szerteágazó idegszálakat rejt.

Már az első kísérletek megmutatták, hogy az aligátorok teljes sötétségben is abban az irányban mozdulnak el, amerről a vízfelület rezdülése tapasztalható, mégpedig anélkül, hogy bármit is hallhattak volna.

Ennek az észlelésnek azonban az a feltétele, hogy a krokodil feje félig legyen a vízben és sem teljesen el ne merüljön benne, sem pedig tejesen ki ne álljon belőle.

Észlelőképességük pedig akkor is csődöt mondott, amikor a kutatók plasztikkal lefedték az érzékelő pigmenszemcséket.

Valamennyi krokodilfajtánál megtalálhatók ezek az érzékelő szemcsék. Kövületeken végzett kutatások pedig megmutatták azt is, hogy ezek az érzékelőszemcsék evolúciós tekintetben igen régóta léteznek, már a földtörténeti jura korszakban létezett krokodiloknál is megtalálhatók.