Új Machu Picchu: hatalmas inka város felfedezése

Vágólapra másolva!
Perui és brit kutatók megtalálták az inkák egyik elveszett városát az Andokban. Az ősi település a spanyol konkvisztádorok elleni harc egyik utolsó bástyája lehetett.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt négy évtized során ez az első jelentős felfedezés az inkák örökségével kapcsolatban. A szenzációs eredményt sokan máris Peru új Machu Picchujaként emlegetik. A helyiek által már korábban ismert romok között az inka civilizáció példátlan értékei kerülhetnek elő, mivel a spanyol hódítók valószínűleg nem tudták bevenni - vagy el sem jutottak idáig -, később pedig egyszerűen feledésbe merült a létezése.

Corihuayrachina feltárása (fotó: Reuters)

Az eddigi vizsgálatokból ítélve a 6 négyzetkilométernyi területen terpeszkedő Corihuayrachina egykor magasan fejlett és rendezett város lehetett, amelynek szívét egy még romjaiban is impozáns áldozati hely uralta. A 12 ásatási helyszínen eddig több mint 100 kör alakú ház romjait, továbbá raktárépületek, sírok és sírtornyok, egykor művelt mesterséges teraszok, vízhálózat és egy piramis maradványait találták meg. A kör alakú házakat feltehetően az inkák előtti hegyi törzsek építették.

A korábbi fosztogatások ellenére már eddig is számos cserépedény, kőből készült eszköz és emberi maradvány került elő. Az expedíció vezetője, a brit Peter Frost szerint az itt talált, valószínűleg az egész inka történelmet felölelő leletek arra kényszeríthetik a régészeket, hogy felülvizsgálják az inkákkal, s főleg az első hódításokkal kapcsolatos véleményüket. Corihuayrachina ugyanis a korai inka időktől kezdve lakott lehetett, s eddig nem feltételezték, hogy az inkák már hódításaik elején eljutottak idáig.

A város - amelynek elődjét az inkák valószínűleg más törzsektől foglalták el - egy ősi ezüstbányára települt. A bányát a helyiek egészen az 1970-es évekig használták. Frost először 1999-ben hallott az ősi településről, s két év szervezőmunka után, 2001 júniusában kezdte meg az ásatásokat.

Machu Picchu

Még napjainkban sem megnyugtatóan tisztázott a nagy kérdés: hol lehetett az inkák utolsó fővárosa? Feltehetően itt, a "Vilcabamba elveszett városa"-ként emlegetett településen halmozták fel utolsó nagy arany- és ezüstkészleteiket, amelyet aztán - az El Dorado esetéhez hasonlóan - évszázadokig kerestek a hódítók és a kincsvadászok. Amikor a brit Hiram Bingham 1911-ben rábukkant a Machu Picchu romjaira, azt gondolta, hogy az elveszett várost találta meg. Később ezt a történészek megcáfolták. 1964-ben Gene Savoy az Espiratu Pampa néven ismert területen talált romokat azonosította az inkák utolsó fővárosával.

Ajánlat:

City Occupied by Inca Found on Andean Peak in Peru
További képek és angol nyelvű információk a National Geographic honlapján.