A barlangok önkéntes rabjai

Megéri-e a kockázatot a barlangkutatás? Egyáltalán van-e értelme és haszna? Szilágyi Zsoltnak az esztramosi Rákóczi-barlangban történt szerencsés kimenetelű balesete kapcsán sokan fölteszik ezt a kérdést. A barlangi alvilág a természettudomány számára valóságos kincsesbánya. Vizsgáljuk meg tehát: miért kutassuk a barlangokat?

Az Agancsos-réti-víznyelő

Magyarországon ma kereken kétezer barlangot tartanak nyilván; némelyik járat hosszúsága többször tíz kilométeres, zömük azonban csupán üreg, amelybe egy ember még épp hogy elfér.

Barlangok ugyan mindenféle kőzetben kialakulhatnak, legtöbbjük képződése mégis a karsztjelenségekhez, a karbonátos kőzetekhez, elsősorban a mészkőhöz kötődik.

Bármilyen jól oldódik a mészkő a szénsavas csapadékvíz hatására, ez önmagában kevés a barlangképződéshez. A kőzettesteket azonban geológiai, szerkezeti hatásokra létrejövő törések szabdalják fel, s a repedéshálózatba vizek áramlanak, melyek oldják, erodálják a kőzeteket.

A közhiedelemmel ellentétben az oldódással kialakult barlangok nagy többsége nem a felszínről bejutó vizek munkájának eredménye, hanem a mélyből feltörő hévizeké. Ezek a szén- és kénsavas vizek valóban erősen oldják a mészkövet.

Az ilyen típusú barlangok jellegzetes üregformái a gömbfülkék, leggyakoribb ásványkiválásai pedig az aragonit, a kalcit, az anhidrit, a gipsz, a barit. Hévizes eredetű barlangok bőséggel találhatók a Budai-hegységben, sőt fővárosunk területén is (Pálvölgyi-, Szemlőhegyi-, Mátyáshegyi-barlang).

Az eróziós barlangokat a felszínről lejutó vizek, patakok alakítják ki. Vizek gyakorlatilag hasonló módon vájják ki medrüket, mint a felszíni vízfolyások: a magukkal sodort törmelék segítségével koptatják a kőzeteket, így formálnak rendszerint igen nagyméretű föld alatti termeket, járatokat.

A felszínről beszivárgó víznek az oldásnál sokkal nagyobb szerepe van az építésben. E folyamat termékei a cseppkövek, melyek kitöltik a már létrejött üregeket. Eróziós karsztos eredetű például az Aggteleki-karszt és a Bükk legtöbb barlangja vagy a Mecsekben az Abaligeti-barlang.

A legnagyobb föld alatti termek és rendszerek a világ nagy mészköves-karsztos vidékein fejlődnek ki, aminek feltétele a trópusi-szubtrópusi meleg, a csapadékos éghajlat. Sok-sok barlang található a dél-kínai mészkővidék torony- és kúpkarsztjaiban, a hasonló jellegű dél-thaiföldi képződményekben vagy Malajzia egyik borneói tartományában, Sarawakban.

A jelenlegi ismeretek szerint az itteni Gunung Mulu nemzeti park mészkövei rejtik a világ legnagyobb barlangrendszerét és barlangi termét, s már-már bizonyos, hogy sok itteni barlangról még nem is tudnak, vagy ha igen, azok többnyire feltáratlanok. Ez egyébként általánosságban is elmondható.

Rengeteg barlang puszta létezéséről sem tudnak, s megtalálásuk többé-kevésbé szerencse kérdése.

Persze nem csak mészkőben fejlődnek ki barlangok. Előfordulnak dolomitban, gipszben, kősóban s vulkanikus eredetű kőzetekben is.

Szép sóbarlangok láthatóak például az izraeli Har Sedomnál (a bibliai Szodoma feltételezett helyén, a Holt-tenger délnyugati partvidékén), az ukrajnai Podóliai-hátság gipszbarlang-rendszere pedig több mint száz kilométer hosszú.

Egészen különleges képződmények a lávabarlangok. Esetükben nem az oldás vagy az erózió játszik szerepet, hanem az, hogy a gyorsan mozgó, híg lávafolyamok felszíne, kérge hamarabb kezd kihűlni, mint a belseje, s amikor a lávautánpótlás megszűnik, a belsejükből eltávozó olvadék mögött szép, boltozatos üregek maradnak vissza. Ilyenek találhatók Hawaii Nagy-szigetén vagy a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén.

Barlangok az erős hullámverésű meredek tengerpartokon is kialakulnak. A tengervíz munkája, az abrázió néha csak fülkéket, esetenként nagyobb barlangtermeket is kiváj.

Szilágyi Zsolt

A barlangászokat természetesen nem csupán a felfedezés vágya, a geológiai, geomorfológiai célú megismerés hajtja. A föld alatti világ kincsestára a meteorológiai, biológiai, őslénytani, régészeti, antropológiai kutatásoknak.

A barlangok állapotából, a cseppkövek vizsgálatából következtetni lehet az illető vidéken uralkodó korábbi éghajlati viszonyokra. Állat- és növényviláguk vizsgálata önálló tudomány.

A felszín alatti üregek, termek faunája gazdag: gondoljunk a legjellegzetesebb lakókra, a denevérekre.

A paleontológusoknak is akad kutatnivalójuk, hiszen sok már kihalt állat maradványai találhatók a barlangi üledékben. A barlangok adtak menedéket az ősembernek is.

Korszakos jelentőségű antropológiai felfedezések kapcsolódnak barlangokhoz, elég utalnunk az itthoni leletek közül a bükki Szeleta-barlangban talált kőszerszámokra vagy a suba-lyuki ősembercsontokra. Habár a barlangok eredeti - menedék és temetkezési - funkciója megszűnt, hozzájuk fűződő kapcsolataink ma is elevenek.

A világ jó néhány részén, főként Délkelet-Ázsiában még mindig sok embernek nyújt megélhetést a barlangi guanó vagy éppen a kínai konyha egyik ínyenc fogásának számító fecskefészek gyűjtése.

A barlangi mikroklíma, a tiszta, csíramentes levegő betegségek - az asztma, az allergia, a hörghurut és mások - enyhítésére alkalmas. Idegenforgalmi értékeiket világszerte egyre inkább felismerik és kiaknázzák, ami lehetetlen volna elhivatott, veszélyekkel dacoló, testi épségüket, sőt életüket is kockáztató kutatók nélkül.

A magyarországi barlangászat kezdeteit - tudományos szinten - az 1700-as évek elejétől számítjuk. Azóta sok neves természettudós munkája kapcsolódik a barlangokhoz.

A teljesség igénye nélkül említjük Vass Imrét, a Baradla kutatóját, Herman Ottót, Kadi Ottokárt, Lóczy Lajost, Dudich Endrét, Kessler Hubertet, Balázs Dénest, Jakucs Lászlót. Ez utóbbi, a nemrég elhunyt kiváló szegedi geográfusprofesszor írta Szerelmetes barlangjaim című könyvében: "A barlangkutató önkéntes rabja a barlangoknak, egyfajta végzetes megszállottság tartja hatalmában."

Dr. Németh Géza

Korábban:

Kitüntetés a barlangi mentőknek

Ajánlat:

BARLANGÁSZBALESETEK MEGELŐZESE

Fórum:

Barlangi mentés, avagy a szolidaritás szép példája