Közelebb az öngyilkosságra való hajlam megértéséhez

Vágólapra másolva!
Egy bizonyos gén elősegítheti az öngyilkosságra való hajlamot - jelentette ki Joachim Kuznik müncheni egyetemi tanár egy konferencián. A szóban forgó gén ugyanis háromszor gyakrabban mutatható ki öngyilkosoknál, mint a kontrollcsoportban.
Vágólapra másolva!

A kutatók összesen 155 öngyilkost és 135 más módon meghalt személyt vizsgáltak meg. Ennek során feltűnt egy gén, amely az agyban a szerotonin működését zavarja.

Az öngyilkosok között háromszor annyi volt azok száma, akik ennek a génnek két másolatát hordozták. Egyszeres másolat hordozása megkétszerezi annak kockázatát, hogy valaki öngyilkosságot kövessen el. A legkevésbé veszélyeztetettnek azok tűnnek, akiknél a szóban forgó gén egyáltalán nem fordul elő.

Hogy az adott gén hogyan erősíti az öngyilkosságra való hajlamot, még nem ismert. Feltételezik, hogy a szerotonin nyugtató hatását gyengíti és indulatossághoz, agresszivitáshoz vezet.

Kuznik hangsúlyozza azonban, hogy nem létezik az úgynevezett "öngyilkossággén", a gén jelenléte csupán rizikófaktort jelent.