Patkányriadó amerikai nagyvárosokban

Vágólapra másolva!
New Yorkban "patkánycsúcsot" rendeztek, Washington pedig higiéniai hivatalt állított fel a rágcsálók elleni harc fokozására. Az ok: az amerikai nagyvárosoknak egyre inkább meggyűlik a bajuk a patkányokkal, amelyek már-már invázióval fenyegetnek.
Vágólapra másolva!

A rágcsálók elszaporodásának fő oka szakértők szerint egyrészt a lakosság helytelen étkezési-főzési, szemetelési magatartása, másrészt a patkányok elleni harcra fordítható összegek korábbi megkurtítása. Fordult azonban a kocka: immár pénzjutalommal járó pályázatokat hirdetnének a patkánymentesítés megoldása végett.

Bostonban rövid idő alatt negyven százalékkal emelkedett a rágcsálók ellen benyújtott lakósági panaszok száma. Chicagóban július hónap folyamán 33 ezer lakos jelentette, hogy patkányok zaklatják. Washingtonban "patkánybiztos" kukákat helyeznek el az utcákon. A New Yorkban több lehetőséget is számításba vesznek: a szemétszállítás javítását, a gasztronómiában dolgozók jobb felvilágosítását, valamint a higiénia ellen vétők szigorúbb megbüntetését.