Tóth Gabi különleges vallomása: Nálam ez egy mélyebb kapcsolat annál, mint puszta szerelem

Tóth Gabi
Tóth Gabi
Fotó: instagram.com/tothgabi/
Vágólapra másolva!
Tóth Gabi közös, szerelmes fotók mellett árult el néhány új részletet a kapcsolatáról.
Vágólapra másolva!

Tóth Gabi és barátja a kapcsolatuk elején sok kritikát kapott, de a nehézségek ellenére a pár kitartott egymás mellett. Az énekesnőt A Fricska Táncegyüttes tagja a szüleinek is bemutatta, akik egyből befogadták és megkedvelték őt, így új családra talált bennük. Most róluk és új párjáról is elárult néhány dolgot az énekesnő.

"Életem nagy részében felruháztam embereket, mind szerelmi mind baráti kapcsolatokat olyan tulajdonságokkal, adottságokkal, amelyekkel valójában nem rendelkeztek, és aztán később ezeket vártam el tőlük. Pedig nem is léteztek, csak én akartam mindenáron beléjük látni. Ez pedig nem az ő hibájuk volt, hanem az enyém. Amikor visszataláltam a népzenéhez, az önazonosság felé vezető útra léptem. Sok ember nem értette, hogy ez a „szteroidos pulyka”, aki össze-vissza rohangál a „hidrogénezett csirke” fejével, és rockernek mondja magát, most mi a fenét magyarkodik. Viszont nekem a népzene volt, ami segített megtalálni az önazonosságot, és abban is segített, hogy tisztábban lássam a párkapcsolataimat és a baráti kapcsolataimat is.

Nem arról volt szó, hogy minden áron akarok egy új szerelmet. Egy közös lélegzésre vágytam, egy ikerlángra, aki velem ég, aki a társam lesz a nehézségek között is. Ahogy én visszataláltam önmagamhoz, úgy találtam meg őt, akibe már nem akarok semmit belelátni. Nálam ez egy mélyebb kapcsolat annál, mint puszta szerelem. Máté és a családja mellett teljességet érzek.

Örökké hálás leszek, hogy Anikó és Imre voltak a legjobban mellettünk, és soha egyetlen pillanatra sem kérdőjelezték meg a kapcsolatunkat" - írta.

"Köszönöm ennek a csodálatos családnak, hogy a részese lehetek Hannikával együtt! Egyszerűen boldog vagyok!" - tette hozzá.