Pánikról beszélt Ördög Nóra Ázsiában - videó

Ördög Nóra
Ördög Nóra
Fotó: Ördög Nóra / Instagram
Vágólapra másolva!
Szerencsére nincsenek veszélyben, de néha vannak félreértések a hatalmas, nemzetközi stábon belül. Az Ázsia Expressz újabb évadját forgató Ördög Nóra újabb videót mutatott.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk két hete elkezdődött az újabb Ázsia Expressz-évad forgatása: a műsor a tavalyi, amerikai kitérője után visszatértek Ázsiába. A verseny most a Fülöp-szigetekről indul, és a tervek szerint majd Tajvanon ér véget. Azonban szerencsétlenségükre olyan történt, melyre az elmúlt 25 évben nem volt példa, ugyanis szerdán 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Tajvan keleti partjait, ahová az Ázsia Expressz stábja tart. A TV2 Tények riportját itt tudja megnézni. 

Ördög Nóra
Ördög Nóra
Fotó: Instagram / Ördög Nóra

A produkció egyelőre a Fülöp-szigeteken van, ott forgat, és kisebb-nagyobb fennakadások ugyan vannak, de eddig sikerült a terv szerint haladni. Mivel a nemzetközi stáb hatalmas, így néha előfordul, hogy egy csapat előbb vagy később indul el, mit kéne. Ördög Nóra újabb videójában épp erről tájékoztatta követőit. "Van egy kis pánik, mert később indultunk el a versenyzőkhöz képest, pedig mi tartjuk magunkat a diszpóhoz" - mondta a műsorvezető. Nagyobb baj szerencsére nem történt, leforgatták a teljes napot, nézze meg a videóját!

Az Ázsia Expressz új évadának sztárpárjai: a TV2 műsorvezetői, Till Attila és Stohl András; Mikes Anna és Krausz Gábor, Cserpes Laura és édesapja, Cserpes István, Laky Zsuzsi és Dietz Guszti, Sáfrány Emese és Béres Anett, Jolly és Szuperák Barbara, Zámbó Krisztián és Zámbó Adrián, Zsigmond Angéla, tartalomgyártó és párja, Mészáros Bende, a műsorvezető változatlanul Ördög Nóra.

A műsorhoz a napokban csatlakoztak L.L. Juniorék - a realityről rengeteg érdekességet itt olvashat.