Palya Bea büszke ráncaira és ősz hajszálaira

Palya Bea
Vágólapra másolva!
Nem menne vissza az időben, a "mi lett volna, ha” dilemmát pedig tudatosan kizárja gondolataiból Palya Bea. A Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas népdalénekes, előadóművész energikussága titkát és az idő múlásával kapcsolatos gondolatait a Család-barát nézőivel osztotta meg.
Vágólapra másolva!

A magyar zenei színtér egyik meghatározó alakja, elismert dalszerző, énekes és író, Palya Bea volt a Család-barát vendége. A Csináljuk a fesztivált! sztárelőadójaként is ismert művész tele energiával érkezett a stúdióba, sok projekten dolgozik, a koncertek mellett új albumát készíti és tanít, nemcsak itthon, külföldön is.

Nem tagadja, ő is el tud fáradni, de energiáit alapvetően abból nyeri, hogy szereti, amit csinál, ez tartja tisztán szívét, testét és lelkét.

 Szeretek élni. Azzal, hogy »mi lett volna, ha«, tudatosan nem foglalkozom. Parasztlány vagyok, trágyáztuk a földet, hogy minél szebb virág nőjön ki. Minden, ami nehéz, valami szépet, élettel telit eredményez.

 Így nézek a sorsom összes nehézségére, fájdalmára: volt belőle sok, de mindegyiket arannyá tudtam formálni.”

Palya Bea korát sem titkolja: 47 éves, de az idő múlására, mint barátra, nem ellenségre tekint. Egyre jobban vigyáz idejére, magára és szeretteire. „Weöres Sándort idézve, »Nem mennék soha vissza, nem mennék soha vissza, hol könnyemet rideg párna issza«. Ami volt, elmúlt és most jó. Látom az ősz hajszálakat, az érett ráncokat, büszke vagyok rájuk”.

 A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.